Fülesbaglyok és szürkemarhák a kisalföldi homokpusztán

Győr+
2014.11.14. 13:31

„A katonai gyakorlóterületeken megjelent a fokozottan védett réti fülesbagoly, valamint idén, a világon először, azonosítottak egy ritka pókfajt is” – hangzott el a tavalyelőtt indult Kisalföldi Homokpuszta Projekt eddigi eredményeiről tartott sajtótájékoztatón, a győrszentiváni Móricz Zsigmond Általános Iskolában.

A program egyik célja a Győr melletti homoki gyepek állapotának megőrzése és javítása, amelyet a legtermészetközelibb módon, magyar szürkemarhák legeltetésével valósítanak meg a térségben. A projekt keretében 2015-re elsősorban a tömegesen elterjedt, más kontinensekről behurcolt növények – így a selyemkóró vagy a bálványfa – eltávolítása történik meg, emellett felszámolják az illegális hulladéklerakókat, a használaton kívüli katonai épületeket, betontömböket. Helyükön a természetes domborzat és növényzet helyreállítása érdekében homokbuckák, buckaközi mélyedések kialakítására kerül sor.

A Life+ programot 1,73 millió euróval támogatta az unió, s a HM Védelemgazdasági Hivatal, a Budapesti Erdőgazdasági Zrt., a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság és az Aquaprofit Zrt. valósítja meg.