Futópályát avattak Győr-Ménfőcsanakon

Győr+
2014.06.17. 14:57

A sportolni vágyókat 400 méter hosszú rekortán futópálya várja a Bezerédj-kastély parkjában.

„A győriek számára ma már számos lehetőség áll rendelkezésre a városban a szabadidősportok űzésére. A lehetőségek tovább bővültek, amelynek révén a Győr-ménfőcsanakiak jó minőségű, az izületeket is kímélő rekortán pályán futhatnak, kocoghatnak.” – mondta el az új futópálya felavatása alkalmából Borkai Zsolt polgármester.

 

 

Szabó Jenő, a terület önkormányzati képviselője hozzátette, a településrészen nagyon sokan sportolnak, kocognak a saját egészségük érdekében, de eddig nem volt olyan pálya a közelben, amelyen ilyen jó körülmények között űzhetik a sportot, ezért is tartották fontosnak, hogy megvalósuljon az új létesítmény. A most átadott pálya 400 méter hosszú, 1,5 méter széles, vagyis kiválóan alkalmas a szabadidős sportolásra. A pálya kivitelezését a Győrszol Zrt. végezte.

 

 

Takács Tímea, a városrész másik önkormányzati képviselője kiemelte, azért a Bezerédj-kastély parkját választották helyszínül, mert így egy központi, mindenki számára jól ismert helyre került a pálya. Hozzáfűzte, már az építés során sokan kérdezték, hogy mikor készül el, vagyis nagyon várták, és örömmel veszik igénybe az itt lakók. A két képviselő köszönetet mondott Borkai Zsolt polgármesternek, amiért támogatta ötletük megvalósítását. A szép számú ménfőcsanaki érdeklődő az avatás után rögtön ki is próbálta az új pályát.

 

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter