Gazdikeresőnk örök álomba szenderült
Sajnos ezúttal nem egy örömhírről, hanem egy tragédiáról kell beszámolnunk: a Győr+ Mancsok gazdikereső cicusa, Félix vasárnap délelőtt örökre lehunyta a szemét.
Félixet, a tízéves kandúrt augusztus 23-án mutattuk be olvasóinknak a Győr+ Mancsok rovatunkban. Vártuk, hogy minél hamarabb eljöjjön érte is a szerető gazdi, aki bearanyozza hátralévő éveit. Kora ellenére egészséges volt, és azt reméltük, hosszú, boldog évek állnak még előtte. Jelentkeztek is érte hamar, hogy szeretnék hazavinni, s bár nagyon örültünk, hogy végre eljött az ő ideje, a betegség közbeszólt – Félix már nem élhette meg, hogy örökbe fogadják.
A nagy boldogság közepette egyszer csak minden rosszra fordult: jött a hír, hogy Félix egyetlen nap alatt felére fogyott, nem eszik és nagyon bágyadt. Aztán orvoshoz vittük. Fogtam a hordozót az ölemben és nyugtattam, hogy nem kell félnie, hiszen minden rendben lesz, hamar meggyógyul és boldogan élhet a gazdijával. De bármennyire is szerettük volna, hogy nekem legyen igazam, nem így lett. Az állapota egyre csak rosszabbodott, és az orvos semmit sem tehetett már – két hét után, szeptember 16-án, vasárnap délelőtt meghozták azt a nehéz döntést, amit senki sem akart. Elaltatták az öreg harcost, hogy örök álomba szenderülve ne szenvedjen tovább.
Drága Félix, most már semmi sem fáj, szabad vagy valahol, túl a szivárványon. Szép álmokat!
Szerző: Bodrogi Sára
Fotó: O. Jakócs Péter