Győr+
2017.07.06. 12:21

Gázfröccs tévéműsor: DTM Budapest – Audi-sikerek

Nyári adásunkban ellátogatunk a Hungaroringen szervezett DTM-futamra, mely idén másodszor kápráztatta el a magyar fanatikusokat. Bemutatunk egy elektromos kisteherautót is, mely egyszerű, de strapabíró kialakításával győzött meg.

A német túrautó-bajnokság, ismertebb nevén a DTM egy sajátos hangulatú versenysorozat, mely már áttörte az anyaországa határait. Az idei küzdelem nagyon izgalmasra sikerült. A szombati 60 perces futamon az első helyről indulhatott az Audi RS5-öt vezető René Rast. Ugyanezen a napon a konkurensek is jól szerepeltek, a vasárnapot viszont szinte teljes egészében megnyerte a négykarikás márka. Rast élete második pole pozíciójából indult, és megőrizte azt, míg az első öt autó között összesen négy Audi végzett. Volt olyan szerencsés Audi Hungaria-munkatárs, aki egy taxikörön vehetett részt egy DTM-autóban, profi pilóta mellett. „Ez a csúcstechnológia, egy Forma-autó, amiben 460 lóerős motor van, egy RS5-ös, átalakítva. Az alapmodellhez kevés köze van, nagyon örülök, hogy ilyen „taxival” utazhatok. Egy DTM Budapest: Audi-sikerek fiatal pilóta visz körbe, aki a világ egyik legjobbja. Nagyon boldog vagyok, és megtisztelve érzem magam, hogy itt lehetek. Gyerekkori álmom valósul meg most, mindig erre vágytam” – mondta a nem mindennapi utazás előtt dr. Rácz Zsolt. Az alkalmi navigátort a megérkezéskor is kérdeztük. „Az történt, amire számítottam, pontosabban, ha azt megszorzom tízzel. Figyeltem az utat, azt, hogy csinál a pilóta, ahogy elkapja az íveket, és tökéletesen tudja a pontokat, hol kell kanyarodni, mintha mérnöki pontossággal számolná ki. Persze nem fogom utánozni egy utcai autóval a Bakonyban.” A szerencsés utast követtük, és a felvételt megmutatjuk Önöknek is a Gázfröccs júniusi adásában!