Gyereknapra újra kinyitott a győri „vizes” játszótér!
Bár vasárnap lesz gyereknap, a népszerű „vizes” játszótér már szombat délelőtt 10 órakor szélesre tárta kapuit a Bisinger sétányon. A hírek szerint a kánikula is érkezik, így a gyermekek most már nyugodtan birtokba vehetik az egyik kedvenc helyüket.
A város önkormányzatának jóvoltából először 2013-ban használhatták a gyerekek a „vizes” játszóteret. Az üzemeltető Győr-Szol Zrt. munkatársai elvégezték a szükséges karbantartási munkálatokat, így a különleges játékok újra használhatók. A játszótér minden nap 10 és 20 óra között várja a látogatókat.
Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester hozta az ötletet, amelyből 2013-ban valóság lett
Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester és a körzet önkormányzati képviselője a helyszínen elmondta: – Nagyon népszerű a játszótér mióta megnyitotta a kapuit a gyermekek előtt. A szülők is szeretik, mert biztonságos és színvonalas. Mára már a város egyik leglátogatottabb játszótere lett. Örülök, hogy évről-évre egyre többen fedezik fel a kicsiknek a helyet. Sokan kérdezik, hogy mennyibe került vagy mennyibe kerül a fenntartása. Nem az számít, hanem hogy a gyermekek szeretik és mosolyt csalhatunk az arcukra ezekkel a különleges vizes-játékokkal – zárta az alpolgármester.
Ha egy kicsit visszakanyarodunk az időben, akkor érdemes feleleveníteni, hogy a különleges játszótér ötlete éppen dr. Somogyi Tivadartól származik, aki hasonlót Ausztriában látott. A megvalósítás mellé állpolgármester és belvárosi képviselőtársa Fekete Dávid, és Borkai Zsolt, a város polgármestere is támogatta az elképzelést.
A Győr+ TV egy korábbi (2015-ös) felvétele az önfeledten játszó gyerkekről
A biztonságosan körbekerített területen a gyerekek különböző, vízzel kapcsolatos játékszerekkel játszhatnak. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben a víz útját maguk irányítják, a játékokat ők „üzemeltetik”. Megtalálhatók itt nyitható-zárható zsilipek, ugrálókövek, vízkiemelő spirál, tekerős kút, vízköpő kakashinta, ivókút és csobogók is. A különleges játszótéren a kicsik szórakozva ismerkedhetnek meg a fizikai, mechanikai törvényszerűségekkel, fejleszthetik készségeiket, tudásukat.
HAK
Fotó: O. Jakócs Péter