Győr+
2015.09.12. 15:00

Gyirmót FC Győr: eddig ötös

A Gyirmót FC Győr NB II-es labdarúgócsapata Bene Ferenc edző irányításával, nem mindennapi módon kezdte a szezont, hiszen a stadion építési munkálatai miatt, az eddigi öt bajnoki találkozóján idegenben lépett pályára.

A kisvárdai, a soroksári és az ajkai győzelem, valamint a szegedi és a szigetszentmiklósi döntetlen azt jelenti, hogy tizenegy pontot gyűjtöttek eddig Sebőkék, akik így vezetik is a táblázatot. Horváth Ernő elnök-tulajdonos úgy nyilatkozott, ezt az eredménysort, előre aláírta volna. Most még két kemény idegenbeli megmérettetés következik a gyirmóti gárda számára, az újonc Budaörs és a szintén feljutásra pályázó Mezőkövesd otthonába látogat el a csapat, amely a góllövőlistát vezető csapatkapitánya, Simon Attila vezérletével természetesen újabb értékes pontokat kíván begyűjteni.

Amíg az együttes a pályán menetel a bajnokságban, addig a klub vezetése a pályán kívül halad rohamléptekkel. Az új stadion építése immáron a hajrájához érkezett, rövid időn belül birtokba veheti az klubházat az együttes, hiszen szeptember 26-án az aréna kapuja is megnyílik majd a nagyközönség előtt.

A szakmai munkán és az építkezésen túl egyéb dolgokra is jut energia az együttesnél, nemrégiben például sporttörténeti eseményre került sor az Aranyhal étterem különtermében, ahol megalakult a Gyirmót 1993 Baráti Kör vezetősége. Az eseményen jelen volt Horváth Ferenc tulajdonos, aki üdvözölte a kezdeményezést, és támogatásáról biztosította a társaságot, bízva abban, hogy minél többen csatlakoznak majd, az egyértelműen az élvonalba kerülést megcélzó gyirmóti csapat szimpatizánsaihoz. Horváth Cs. Attila klubmenedzser elmondta, hogy a baráti kör feladatai közé tartozhat a múlt, a hagyományok ápolása, a jubileumok, megemlékezések szervezése, a klubról kialakult pozitív imázs további erősítése, igény esetén az idegenbeli mérkőzésekre szurkolói busz szervezése, az öregfiúk csapat létrehozása, az egyesület életében korábban kiemelkedő eredményt elérő volt játékosok, edzők, vezetők összefogása, szurkolói ankétok szervezése, az együttes népszerűsítése elsősorban a környező településeken, az iskolákban.

A baráti kör tagsága nyitott, ezért egy már meglévő adatbázis mellett természetesen várja a további érdeklődőket, jelentkezőket. A megalakult vezetőségbe egyébként szerepet kapott többek között az egyesületalapítók, a törzsszurkolók, a szülők, a támogatók, a média, a volt játékosok képviselője is. A Gyirmót 1993 Baráti Kör szervezését az alábbi vezetés kezdi meg: Zalán Barnabás, dr. Posta Attila, Galambos István, Gasztonyi József, Fehér Jenő, Szeitz Tibor, Tóth András és Lapincs Attila, aki egyben a baráti kör titkári feladatait is ellátja.

 

Fotó: Győr+ archívum – Marcali Gábor