Győr volt a vízválasztó pályafutásában
A magyar úszósport ontja az új sztárokat. Ha visszavonul Egerszegi, jön Kovács Ági, majd Hosszú Katinka, amint abbahagyja Darnyi, olimpiát nyer Rózsa és Czene. Ebben a tehetségdömpingben próbál talpon maradni, és helyet követelni magának az elitben a győri Szentes Bence. Tudja, a feladat nehéz, de áll elébe.
„Sokszor álmodozom arról, hogy döntőt úszunk a 4×100-as magyar vegyesváltóval az olimpián. Ott van a csapatban Milák Kristóf, Németh Nándi és persze én is, a legszebb, hogy ilyenkor a dobogón állunk. Ők jelenleg magasabb szintet képviselnek, de úgy gondolom, én is jó úton járok. A realitás az, hogy olimpikon leszek egyszer, a hab a tortán pedig a finálé lenne, akár egyéni számban, akár váltóban” – meséli edzés előtt az Aqua Sportközpont büféjében Szentes Bence.
A Győri Úszó SE 22 éves sportolója Pécsen ismerkedett meg a sportággal. „Kilencéves koromig csak úszkáltam, az iskolai oktatáson megtanítottak mindent, ami ahhoz kell, hogy ne fulladjak vízbe, de nagyjából ennyi volt. Ekkor jött a képbe az az ember, aki ha felbukkant az életemben, mindig valami jó történt velem. Petrov Ivánról van szó, aki akkoriban a pécsi ANK edzője volt. Megkereste a szüleimet, hogy lát bennem fantáziát, és örülne, ha az egyesületben versenyeznék, rendszeresen edzenék. Én persze azonnal benne voltam a buliban.”
Szentes Bence fejlődése sokáig töretlen volt, az utánpótlás korosztályokban jöttek az eredmények, aztán egyszer csak falba ütközött a sikerszéria. Az áttörést a klubváltás jelentette a pályafutásában. „A sors újra Ivánt küldte, aki akkor már évek óta Győrben élt és dolgozott, de az egyik ob-n éppen a medence mellett sétálgatott és találkoztunk. Én kevéssel lecsúsztam a döntőről, és eléggé magam alatt voltam, amikor beszélgettünk és a szüleimmel is váltott néhány szót. Kiderült, hogy mindent tud rólam. Apu megkérte, hogy mondja meg őszinén, lesz-e belőlem jó úszó. „Bence nagyon jó, de Győrben sokkal jobb lenne” – ez volt a válasz, én pedig pár hét múlva már itt edzettem.”
A fiatal úszó pályafutása 2016 szeptemberében új lendületet kapott, ekkor döntött amellett, hogy egyesületet vált. Már a riói ötkarikás játékok előtt a győri olimpikonokkal készülhetett, aztán a kemény befektetett munka meghozta gyümölcsét. Szentes Bence a klub színeiben ünnepelhette első ob-érmét, egy bronzot, amit idén egy ezüst követett, kijutott a rövidpályás Európa-bajnokságra, és képviselhette a várost a tavalyi Universiadén Tajvanon, és a város olimpiai reménységeknek ajánlott ösztöndíját is elnyerte. „Ezért is örökre hálával tartozom a városnak, a klubnak. Idejöttem gyakorlatilag eredmények nélkül, és hittek bennem. Elvittek edzőtáborba olyan helyekre, amikről csak álmodtam. Utaztunk Thaiföldre, Sierra Nevadára. Azelőtt soha nem voltam edzőtáborban, vagyis egyszer igen, Iván csoportjával gyerekkoromban Nagyatádon. Kicsit más kávéház. Ma már nem ez motivál, hanem a világversenyekre való kijutás. Mindössze nyolc századra vagyok 50 méter háton a vb-kvalifikációs szinttől. Nemsokára olimpiai számot kell választanom, a 100 méter hát, valamint az 50 és 100 gyors jöhet szóba.”
Bence szeret edzeni, ez gyerekkorában is jellemző volt rá, bár ahhoz, hogy a maximumot kiadja magából, a legjobb, ha ellenőrzés alatt van, azt mondja, edző nélkül elveszettnek érzi magát. „Nem volt ez mindig így. Az úszás monoton, ezért pár hónapig kosárlabdáztam is még Pécsen. Kimásztam a medencéből, megtörölköztem, és sprinteltem át a kosárlabdaterembe, ahol lenyomtam a kétórás tréninget teljes gázzal, de akkor még inkább játéknak fogtam fel az egészet. Nem tartozom se a jófiúk, se a lógósok közé, edzésen meg tudok halni a munkában, de tény, hogy lazul a fegyelem, ha nem figyelik minden lépésemet. Fázós vagyok, ki szoktam szökni a meleg zuhany alá, így ha nem találnak, tudják, hogy hol keressenek, ám ezt a hóbortomat elnézik.”
A fiatal úszó szabadidejének nagy részében pihen és tanul, a Széchenyi István Egyetem sport- és rekreációszervezés szakának hallgatója. „Az edzőnk azt sulykolja belénk, hogy fontos a tanulás, mert az úszás nem minden, a sport mellett és pályafutásunk lezárása után is boldogulnunk kell valahogy. Itt nem csak addig kíváncsiak a versenyzőre, amíg az edzés tart, figyelnek ránk, segítenek, amiben csak kell, mi pedig ezt jó eredményekkel tudjuk megköszönni. Én remélem, hogy rövid időn belül egy olimpiai kvótával” – zárta a beszélgetést az ifjú reménység.
Szerző: Nagy Roland
Fotó: Marcali Gábor