‘Győrben ha valamit megbeszélünk, az úgy is lesz!’

Idén múlt ötvenéves, de még mindig a világbajnokságok éremesélyeseként tartják számon. A fiatalok felnéznek rá, társai beválasztották a kontinentális sportlövő szövetségbe, hogy képviselje őket. Részt vett három olimpián, 104 vb- és Eb-érmével pedig minden idők legeredményesebb magyar versenyzője.

Sike József háromszoros világ- és hétszeres Európa-bajnok futócéllövő, ahogy legszebb eredményeit, a város Szent László-díját is csodaként élte meg.

Gondolom, a jól megérdemelt nyári pihenőjét tölti, hogy aztán ráhangolódjon a dél-koreai világbajnokságra, mivel telik a szabadidő?

Rosszul tippelt, éppen egy e-mailt kell még elküldenem, de rögtön befejezem a munkát. Minden nap keményen edzek, reggel háromnegyed hatkor kelek, futok 6-7 kilométert, aztán bringára pattanok, és úgy jövök be a munkahelyemre, hiszen a sport mellett van civil foglalkozásom. Délután vagy este újabb edzés következik. Nagyjából az egész nyár így telt. A világbajnokság közeleg, megbeszéltem a munkahelyemen, hogy elengednek, és ha már ott lehetek, a lehető legjobb eredményt akarom elérni.

Huszonhat éve Barcelonában vett részt az első olimpiáján, akkor épphogy lemaradt a dobogóról, majd 1996-ban Atlantában, négy évvel később pedig Sydney-ben is ott volt. Az ötkarikás játékokat tartja a versenyek versenyének?

Az olimpia a csúcsa mindennek, hiszen már kijutni is komoly erőpróba. Nem biztos, hogy itt a legnehezebb dobogóra kerülni, mert a mi sportágunkban egy világbajnokság mezőnye még talán erősebb is, ám a hangulat, a tudat, hogy egy olimpián versenyzünk, fejben sokkal nehezebbé teszi a jó szereplést.

Hogyan élte meg, amikor a pekingi olimpia előtt levették az ötkarikás játékok programjáról a futócéllövészetet?

Óriási törést jelentett a pályafutásomban. Hiába szépítjük, Magyarországon elsősorban az olimpiai sportágakra figyelnek, az ott elért eredmények kerülnek a kirakatba. Azzal, hogy kiesett az olimpia, a világkupa-viadalok is megszűntek. Akkor azt gondoltam, ennek a versenyszámnak megásták a sírját, de szerencsére talpra álltunk. A legrosszabb az volt az egészben, hogy az okokat ma sem tudjuk, valószínűleg távolabb voltunk a tűztől, mint más számok képviselői. Borzasztóan igazságtalannak tartottam az egész történetet, és csak a tehetetlen düh dolgozott bennem. A döntést követően elkezdtem építeni a civil életemet, a sport háttérbe szorult, dolgoztam, de hiányzott az edzés, a verseny, így lementem néha gyakorolni. Otthon is kialakítottam egy pályát, és azt vettem észre, hogy visszatértem. Ha akkor nem jön 2012-ben a győri lehetőség, ha nem keres meg Laczik Zsolt, hogy igazoljak hozzájuk, talán már évekkel ezelőtt befejeztem volna.

Mi az, amit Győr és a klubja hozzátett a pályafutásához?

A legfontosabb talán az, hogy folytattam az élsportot, és hogy nyugodt körülményeket teremtettek nekem ahhoz, hogy sikereket érjek el. A biztonságérzet fontos, hiszen tervezhettem én az előző klubjaimban bármit, ha a feltételek nem voltak adottak, és előre nem várt dolgok húzták keresztül a számításaimat. Győrben, ha valamit megbeszélünk, az úgy is lesz.

Ötvenévesen még mindig a világ legjobb futócéllövői között tartják számon. A fiatalabbak gyakran viccelődnek azzal, hogy igazán visszavonulhatna már, ők is hadd nyerjenek valamit?

A világelit nagyszerű versenyzőkből áll, akik tisztelik egymást, de persze néha megy a poénkodás ezzel. A társaim engem választottak meg a feladatra, hogy képviseljem őket az Európai Sportlövő Szövetségben. Ezt a tisztséget négy évig láttam el. Rég túl vagyok már a sokkon, amikor megláttam az első olyan rajtlistát, ahol én voltam a legidősebb. Szerencsére sokan versenyeznek még a régiek közül, nem is rosszul. Ők bevonzzák az újakat, hiszen példaképekké váltak időközben. Amikor levették az olimpiáról a futócéllövőket, azt hittük, vége, de egyre csak jönnek az új tehetségek, a trónkövetelő versenyzők. Minden korábbi eredményüket felülmúlják például az ázsiaiak, velük is komolyan számolni kell.

Kik voltak azok, akiktől tanult pályafutása elején, akikre felnézett? Érzi, hogy a fiatalok példaképként tekintenek Sike Józsefre, a háromszoros világbajnokra és olimpikonra?

Amikor Budapestre igazoltam, a legendás Bodnár Tiborral voltam egy csapatban, korábban elképzelni sem tudtam, hogy vele edzhetek. Aztán láttam, hogy milyen mennyiségű és minőségű munka van a bajnoki címei mögött. Tiszteltem és felnéztem rá, sokat tanultam tőle. Ez meghatározó élmény volt számomra, de nem ezért lettem maximalista, alapból az vagyok. Sajnos az utánpótlásban van probléma, a fiatalok gyors sikereket szeretnének, ezért ha nem jön minden rögtön, könnyen feladják. Én szívesen segítek bárkinek, aki kitartó, és tudom, hogy ők elfogadják a tanácsaimat, és a tiszteletet is érzem. Jó pár éve az egyik ismerősöm gyereke rólam írt fogalmazást az iskolában, arról, hogy ki a példaképe és miért. Talán akkor tudatosult bennem, hogy rám is így tekintenek néhányan.

Mivel foglalkozna ma Sike József, ha annak idején nem fog sportfegyvert a kezébe, és nem a lövészet határozza meg az életét?

Ezzel a gondolattal még soha nem játszottam el. Én nem azért mentem le lőni, mert világbajnok akartam lenni. Csináltam és nyertem, egyre jobb lettem. Aztán amikor Budapestre hívtak, el is dőlt, hogy miről szól majd az életem. Negyedikes voltam középiskolában, amikor a fővárosba költöztem, a legjobbakkal készülhettem a klubomnál, élmény volt akkoriban sportolónak lenni, csak ki kellett aknázni a lehetőséget. Úgy alakult, hogy csak ezzel együtt tudom elképzelni az életemet, ez nekem így természetes. Persze dolgozom mellette, családapaként nevelek két gyereket, ők és a feleségem támogatnak mindenben, és ez így lenne akkor is, ha nem sportlövő lennék.

Milyen érzésekkel vette át Győrben a Szent László-díjat?

Kisebb csodaként éltem meg, és meglepetésként ért. Ez a város, ez a klub befogadott, és remélem, én is tudtam adni valamit cserébe. Felemelő érzés egy ilyen eseményen részt venni, a díjazottak között lenni, hiszen nem mindennapi életpályákat ismernek el a Szent László-díjjal, óriási megtiszteltetés, hogy engem is érdemesnek tartottak rá.

Mik a tervei, szerez egy vb-érmet és lefutja a maratont?

Na, azért a maratoni távot még nem, de a félmaraton sikerülni fog. Kevés szabadidőm van, és a futás az, ami kikapcsol, versenyeken is indulok. Nem az a cél, hogy mindenkit legyőzzek, mindig a saját korlátaimat feszegetem. Elkezdtem a Testnevelési Egyetemet is, már nincs sok hátra a tanulmányaimból, előfordulhat, hogy egyszer még edzőként segítem a versenyzőket. A legfontosabb azonban most a dél-koreai világbajnokság, most mindent a felkészülésnek rendelek alá.

Szerző: Nagy Roland
Fotó: O. Jakócs Péter