Győri aranymosók a múlt századból
„Kevesen tudják, de egyesek a mai napig aranyhoz jutnak a Dunából” – a MANDA 5 éves évfordulója kapcsán rákerestünk, milyen győri tartalmak kerülnek elő.
Egy 1932-es filmhíradóból kiderült, hogy voltak, akik aranymosásból teremtették meg a mindennapos megélhetőségüket. A Manda korabeli írását közöljük:
„Kevesen tudják, de egyesek a mai napig aranyhoz jutnak a Dunából. No nem a török elől, Mária királyné menekített királyi kincseiből találnak meg apránként Esztergom magasságában, ahol állítólag hullámsírba merültek némely kincsekkel teli gályák. Egészen más módszerekkel jutnak és jutottak századok óta pár gramm aranyporhoz a türelmes emberek a folyó felső, Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán” – olvasható a Manda oldalán.
„Egészen pontosan mossák az aranyat, mint egykoron a messzi Alaszkában tették Jack London aranyásói. Persze nálunk nem elég letáborozni a vízparton, elővenni az aranymosó tálat, amelynek rázása, mozgatása után már ott is csillognak a fenekén a jókora aranyrögök. Ilyen jórészt csak a filmekben van, Alaszkában is többet kellett tenni a boldogulásért, hát még Magyarországon! Ahol – a különösen szerencsés napokat nem számítva – reggeltől estig tartó munkával manapság 1–2 gramm aranyat lehet kinyerni a hajdan kék folyóból. Persze ez is több a semminél. Mondjuk egy tartósan munka nélkül lévő embernek minimális, az eszközök beszerzésére fordított befektetéssel hozhat napi 5–10 ezer forintot a konyhára.”
A videó megtekintéséért kattintson a képre!
„Tehát nincs más dolgunk, mint egy jól kézre álló lapáttal, egy aranymosó paddal, egy szitával és egy darab posztóval felszerelkezve keresni egy olyan partszakaszt, amely 10 fokos szöget zár be a vízzel. Azért éppen 10 fok, mert állítólag így van a legnagyobb esély arra, hogy a sodrás miatt a fenéken egymásnak ütődő kövekből, hordalékból kikerülő aranyszemcsék le tudnak rakodni a víz szélén vagy a fövenyen. Az itt részletesebben nem tárgyalandó munkafolyamat végén, ha szerencsénk is van, elmondhatjuk magunkról, hogy megtettünk mindent a napi betevőért. Persze télen, vagy szakadó esőben nem űzhető ez az ipar. A Magyar Világhíradó 1932 novemberében a mozikba került tudósítása talán azt sugallja, hogy jórészt ebből éltek az ásványi (ma Ásványráró) lakosok, de nem szabad elfelejteni, hogy akkoriban szinte minden portán foglalkoztak állattartással is, ami a veteményes mellett a család élelmiszerszükségletének a javát adta. Az aranyászkodásból származó pénz vélhetően nem élelmiszerre ment el.”
„Az viszont biztos, hogy régebben, akár a tudósítás készítésének idején is jóval több volt az arany a Duna hordalékában. A mostanság kinyerhető napi 1–2 grammal szemben akár napi 6–8 grammot is hazavihettek az „apáról fiúra szálló mesterség hívei.” Pontosabban a győri adóhivatalba kellett előbb vinni a zsákmányt, ahol aztán az állam levette a magáét belőle. Azért pedig, hogy kevesebb manapság az arany a Dunában, természetesen a bősi vízlépcsőt szokták okolni. Amiben lehet is valami, mert a projektnek köszönhetően a Szigetközben mostanság a vízszint ingadozása nem haladja meg az egy métert. A duzzasztás előtt ez jóval nagyobb volt, és lehetővé tette, hogy a folyó az alkalmas partokon lerakja az aranyát.”