Győri ETO FC: Fölényes siker a Paks ellen

Győr+
2012.03.25. 21:40

A bombariadó sem zavarta meg a győri fejeket, a kétórás csúszással kezdődött bajnoki mérkőzésen a hazaiak öt perc alatt szereztek három gólt, végül 4-1-re győzték le a vendég paksiakat és négy pontra megközelítették a listavezető Debrecent.

Délután 15.3-kor egy váratlan és kellemetlen esemény borította fel a játékosok és szurkolók vasárnap délutáni terveit: bombariadó miatt 16.00 óra helyett két órával később indult útjára a labda a győri ETO Parkban.

A rendőrök és tűzszerészek 17.10-re átvizsgálták és biztonságosnak nyilvánították a helyszínt, így megkezdődhetett a szurkolók beengedése és a játékosok második bemelegítése is.

A Győr mondhatni győzelmi kényszerrel várta a mérkőzést, a Debrecen szombati pontvesztése és a két csapat tabellán elfoglalt helyezése miatt is kötelező győzelemre készültek a hazai szurkolók.

A mérkőzés a papírformának megfelelően kezdődött, a győriek az első félidőben a kiválóan mozgó Dudás Ádám vezetésével szinte végig domináltak az első 45 perc során, a Paks egy-egy kontrából tudott csak veszélyeztetni, de egy nagyobb helyzeten kívül nem volt lehetőségük a gólszerzésre. Ezzel szemben győri oldalon három tiszta gólszerzési lehetőséget is feljegyezhettünk, az utolsó passzoknál és a kapuralövéseknél azonban hibáztak a győri támadók, így gólnélküli döntetlennel vonultak a szünetre.

A második félidő elején eseménytelenül csordogált a játék, Pintér Attila kiváló érzékű cseréinek köszönhetően azonban fellendült a hazaiak játék és felgyorsultak az események. A második félidő elején beállt Sterstik remek megoldásainak és önzetlen játékának köszönhetően öt perc leforgása alatt három gólt is szerzett az ETO, percek alatt eldöntötte a három pont sorsát. Vendég oldalról Magasföldi szabadrúgásból még szépíteni tudott, de tíz perccel a lefújás előtt Pátkai megduplázta góljainak a számát és ezzel végleg bebiztosította a Győri ETO győzelmét (4-1).

Olvassa el a mérkőzésről készített éló tudósításunkat és tekintse meg a találkozó legjobb képeit ITT.

Győri ETO FC – Paks 4-1 (0-0)
ETO Park, 2200 néző. Vezette: Berger J. (ifj. Tóth V., L. Tóth L.)
ETO: Stevanovic – Babic, Stanisic, Fehér Z., Szabó O. – Trajkovic, Kamber (Pilibaitis 82.), Pátkai – Dinjar, Ahjupera (Strestik 50.), Dudás (Koltai 57.) Vezetőedző: Pintér Attila
PAKS: Pokorni – Heffler, Sifter, Fiola (Gévay 68.), Báló – Bartha (Kiss T. 76.), Sipeki, Szatmári (Mészáros, a szünetben)- Magasföldi, Hrepka, Vayer. Vezetőedző: Kiss Károly
Gólszerző: Koltai (62.), Trajkovic (65.), Pátkai (66., 81.), ill. Magasföldi (73.)
Sárga lap: Stanisic (36.), Fehér (49.), ill. Sifter (62.)

Győri ETO FC – Paks 4-1 (0-0)

ETO Park, 2200 néző. Vezette: Berger J. (ifj. Tóth V., L. Tóth L.)

ETO: Stevanovic – Babic, Stanisic, Fehér Z., Szabó O. – Trajkovic, Kamber (Pilibaitis 82.), Pátkai – Dinjar, Ahjupera (Strestik 50.), Dudás (Koltai 57.) Vezetőedző: Pintér Attila

PAKS: Pokorni – Heffler, Sifter, Fiola (Gévay 68.), Báló – Bartha (Kiss T. 76.), Sipeki, Szatmári (Mészáros, a szünetben)- Magasföldi, Hrepka, Vayer. Vezetőedző: Kis Károly

Gólszerző: Koltai (62.), Trajkovic (65.), Pátkai (66., 81.), ill. Magasföldi (73.)

Sárga lap: Stanisic (36.), Fehér (49.), ill. Sifter (62.)

A meccs legjobbja:

Marek Strestik

A cseh korosztályos válogatott szélső a mai mérkőzésen debütált az ETO csapatában és center poszton is bizonyította képességeit, három gólpasszal hálálta meg a vezetőedző, Pintér Attila bizalmát. Említést érdemel még a januárban érkező Pátkai Márk is, aki a Siófok ellen szerzett mesterhármasa után a Paks ellen duplázni tudott, középpályás létére utolsó három mérkőzésén öt gólt is szerzett.

Edzői nyilatkozatok:

Pintér Attila (Győri ETO)

“Már az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtuk kihasználni azokat, a Paks végig nagyon szervezetten védekezett. A második félidőben próbáltam megnyugtatni a csapatot és cserékkel felrázni a játékot. Büszkeségre ad okot, hogy akárcsak a Siófok és a Vasas elleni meccseken, a mai mérkőzésen is minőségi változást hoztak a cserejátékosok a csapat játékába, bizonyítva, hogy a keret minden játékosára számíthatok. Szeretném leszögezni, hogy a csapat nem játszik bunkerfutballt, ezt a Siófok és a Paks ellen szerzett négy góllal úgy gondolom kellőképpen bizonyítottuk.”

Kis Károly (Paks)

“Gratulálok a hazai csapatnak. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, és nem lesz 5-6 ziccerünk, így minden adandó lehetőséget ki kell használnunk a gólszerzésre. Ez nem sikerült, a Győr pedig könyörtelenül kihasználta a második félidőben elkövetett súlyos egyéni hibáinkat és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.”

Ma esti győzelmével a Győr tizenegyedik hazai mérkőzésén a tízedik győzelmét aratta, Pintér Attila érkezése óta zsinórban három bajnoki győzelemnél tart a csapat. Az újabb három pontnak köszönhetően négy pontra megközelítette a listavezető Debrecent és hat pont az előnye a harmadik Videotonnal szemben. Folytatás jövő héten a Zalaegerszeg otthonában.

(Szabadi Ervin)