Győr+
2012.04.29. 10:58

Győri ETO FC: Vereség Kecskeméten, távolodó bajnoki remények

Pintér Attila visszatérése óta első vereségét szenvedte el az ETO, így hátránya öt pontra nőtt az éllovas Debrecennel szemben.

Vasárnap az OTP Bank Liga 26. fordulójának zárómérkőzésén Kecskeméten lépett pályára a Győri ETO és folytatta a versenyfutást a bajnoki aranyért.

Jól kezdte a mérkőzést az ETO, az első negyedórában több helyzetet is kialakított és Strestík révén kapufáig is eljutott, de a vezetést nem sikerült megszerezni. A másik oldalon a győri születésű és a bizonyítási vágytól fűtött Lencse László harcolt ki egy büntetőt, a kecskeméti csatárt a labda elrúgása után Pilibaitis buktatta a hazai ötösön, a tizenegyest a sértett magabiztosan értékesítette. A bekapott góltól megzavarodott a Győr, ami több egyéni hibában is megmutatkozott. Az egyik ilyen egyéni hiba végül Lencse duplázáshoz vezetett, az első félóra végén már kétgólos hátrányban volt Pintér Attila együttese. A félidő hajrájában két alkalommal is szépíthettek volna a vendégek, de az idei első bajnoki mérkőzésén védő Antal Botond eszén nem sikerült túljárni.

A második félidőben az ETO teljesen átvette a játék irányítását, a Kecskemét visszahúzódott a saját térfelére és hosszú indításokra, illetve Lencse gyorsaságára épített kontrákkal veszélyeztettek. Egy ilyen kontra alkalmával Lencse került szembe Stevanovic kapujával és könnyedén megszerezhette volna harmadik gólját is a mérkőzésen, de a győri kapus életben tartotta az ETO egyenlítési reményeit. A hátralévő fél órában folyamatosan a kapuja elé szegezte ellenfelét a Győr, de ha nem az utolsó passzba csúszott hiba, akkor az egész mérkőzésen parádés teljesítményt nyújtó Antal akadályozta meg a győri támadókat a gólszerzéstől, akiknek ezen a délutánon egyszerűen semmi sem akart sikerülni. A végére maradt a félidei állás (2-0), az ETO ezzel elszenvedte idei első vereségét Pintér Attilával a kispadon.

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:


Török László (KTE)

“Gratulálok a csapatomnak és a szurkolóknak, fegyelmezett és taktikus játékkal egy nagyszerű győzelmet arattunk a bajnoki címre is esélyes Győr ellen. Nem féltünk a komoly játékerőt képviselő ellenfelünktől, agresszív letámadással és sok labdaszerzéssel alapoztuk meg a támadásainkat, több átlag feletti teljesítménynek köszönhetően úgy érzem, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.”

Pintér Attila (ETO)

“Az első és a második félidőben is számos helyzetet kidolgoztunk, megvoltak a lehetőségeink, csak saját magunkat okolhatjuk a vereségért. Alapvető hibákból kaptuk a gólokat, amire az első és a második félidőben is több alkalommal is válaszolhattunk volna, de balszerencsések voltunk, úgy érzem, ha reggelig játszunk, ma akkor sem találunk a kapuba. Ez egy ilyen nap volt.”

A Kecskemét győzelmének nem csak a lila-fehér szurkolók, hanem a Debrecen hívei is örülhetnek, hiszen az ETO vereségével a forduló előtt meglévő kétpontos különbség öt egységre duzzadt a bajnoki táblázat első két csapata között. A Videoton vasárnap 2-0 arányban legyőzte a Ferencvárost, győzelmével továbbra is harmadik, hátránya három pont az ETO mögött.

Jövő héten a bajnoki cím szempontjából döntő fontosságú rangadót rendeznek. A Debrecen vasárnap ez ETO Parkba látogat, ahol győzelmével bebiztosíthatja első helyét, az ETO pedig ismét nyitottá teheti a bajnoki aranyért zajló küzdelmet.

Az NB I 26. fordulójának eredményei:


Április 27. (péntek)

Paks – Bp. Honvéd 2-1

Április 28. (szombat)

Újpest – Vasas 2-0

Diósgyőr – DVSC-Teva 0-2

Kaposvár – Pécs 1-0

Lombard FC – ZTE 0-1

Siófok – Haladás 0-2

Április 29. (vasárnap)

Videoton – Ferencváros 2-0

Kecskemét – Győri ETO FC 2-0

A mérkőzés legfontosabb eseményei

Második félidő

93′ – Völgyi erőtlen lövésével végződik a találkozó.

92′ – A nemrég beállt Tölgyesi kap sárgát Babic buktatásáért.

90′ – Három perc a ráadás.

89′ – Egy veszélyesen beérkező győri beadást Antal ütött ki középre, a második hullámban érkező Varga kapásból lő, de lövése a felső kapufán csattan. Nincs szerencséje a Győrnek.

87′ – Cserél a Kecskemét: a meccs egyik legjobbja Lencse hagyja el a pályát, helyén Tölgyesi folytatja.

84′ – Strestík kapott egy príma kiugratást, de Antal nagyszerű ütemben jött ki kapujából és levadászta a győri csatár lábáról a labdát.

83′ – Győri szabadrúgás 19 méterről, most Varga próbálkozott, de az ő lövése is lepattant a sorfalról. A szögeletet a kecskeméti védők elsőre kifejelik, Varga ismételehetett, éles szögből leadott lövése épp hogy elkerülte a hosszú kapufát.

Kapuralövések aránya: 13-13

81′ – Egy veszélyes hazai kontrát Dinjar csak szabálytalanul tudott megállítani, szabálytalanságáért a játékvezető sárga lapot adott.

79′ – Varga beaállása után egyből tüzel: a jól helyezett, de nem túl erős lövést Antal könnyedén védi.

77′ – A harmadik győri csere: Dudás Ádám helyére Varga Roland érkezik.

74′ – Tököli ugrott ki üresen egy pontos indítással a jobb oldalon, több üresen helyezkedő társnak is passzolhatott volna, inkább lőtt, de Stevanovic eszén nem tudott túljárni.

71′ – Érdekes jelenet: A 22 fokos melegben ivószünet miatt áll a játék és a pályát is elkezdték locsolni.

69′ – El vannak átkozva a győri támadók: Ahjuperát ugratta ki nagyszerű ütemben Kamber, a csatár a mellette érkező Stanisic elé tálalt, aki közelről lőhetett, de Antal ezt is védeni tudta.

67′ – Most hazai oldalon vették elő a nehéztüzérséget, Litsingi 25 méterről eleresztett bombáját Stevanovic csak másodszorra tudta megfogni.

Az ETO folyamatos nyomás alatt tartja a kecskeméti kaput, a nagyszerűen védekező hazaiak teljesen átadják a területet és a kétgólos előny tudatában, Lencse gyorsaságát kihasználva kontrákra építenek.

63′ – Dudás unta meg a tétlenséget, majd jó 30-ról tüzelt, lövése három méterrel mellé ment.

58′ – Dudás szöglete megcsúszott egy győri fejen a rövid oldalon, a hosszún Kamber érkezett, erős, de középre tartó fejesét Antal védte, az ismétlésből Strestík felszabadította a hazai kaput.

57′ – Ahjupera harcolt ki szabadrúgást 18 méterre a hazai kaputól. A labda mögé Strestík állt, de lövése lepattant a sorfalról. Szöglet.

55′ – Újabb győri csere: Koltai jön le, helyén Marko Dinjar a pályán.

53′ – Óriási helyzet a Kecskemét előtt! Egy hazai indításba szerencsétlenül fejelt bele Kamber, ezzel kiugratta az igen aktív Lencsét, aki egy az egyben mehetett Stevanovic kapujára, a győri kapus nagy bravúrral hárítani tudott, Tököli ismétlése több méterrel fölé ment.

52′ – Völgyi sokadik hatalmas bedobása hozza zavarba a hazai védőket, ezúttal Trajkovic maradt le centikkel a labdáról.

48′ – Lencse kapott egy kiugratást a bal szélen, de beadás közben megcsúszott. Kirúgás.

46′ – A haziak indítják útjára a labdát.

Első félidő

A félidőben kétgólos hátrányban a Győr. Az első negyedórában több helyzetet is kidolgoztak a vendégek, kapufáig is eljutottak, de a vezetést nem sikerült megszerezni. A Kecskemét a semmiből és büntetőből vezetést szerzett, majd 10 perccel később Lencse révén megduplázta előnyét, ami rendesen megfogta és összezavarta a győri csapatot, akik csak a félidő utolsó perceire tértek magukhoz és dolgoztak ki újra veszélyes helyzeteket, de a szépítő találatot nem sikerült megszerezni. Roppant nehéz második félidő vár Pintér Attila csapatára.

45’+2 – Völgyi hatalmas bedobása után a csereként beállt Ahjupera elé került a labda, öt méterről tüzelt de a nagyszerűen védő Antal ezalkalommal lábbal hárított. Ez volt a félidő utolsó jelenete.

44′ – Kis híján szépít az ETO! Völgyi kis szögletet végzett el, Trajkovichoz paszolt, aki betört a tizenhatoson belülre és egy igazítás után bombaerős lövésével vette célba a hazai kaput, de Antal nagy bravúrral, a levegőben úszva hárítani tudott.

Ezekben a percekben folyamatos és nagy nyomás alatt a győri kapu.

40′- Lencse László tarthatatlan: az alapvonalnál próbált betörni a tizenhatoson belülre, Babic csak szabálytalanul tudta megállítani. Veszélyes helyről végezhet el szabadrúgást Tököli, Djordjevic szögletre ment.

A kapuralövések aránya: 5-5

36′ – Azonnal reagál Pintér Attila, középpályás helyett csatárt hoz be: Pilibaitis helyén Ahjupera folytatja.

Lencse kapott egy labdát a bal szélen, betört a tizenhatoson belülre, Stanisic és Djordjevic közös erővel szerelni tudták, de Djordjevic érthetetlen módon visszapasszolt Lencséhez, aki az ajándék labdát öt méterről azonnal a hosszú alsóba vágta. Kétgólos hátrányban és nehéz helyzetben a Győr.

33′ – 2-0! Djordjevic kapitális hibáját követően Lencse-dupla, kettő-nulla!

A bekapott gól óta az ETO feljebb tolta a védelmi vonalát és folyamatos letámadással már a kecskeméti térfélen megróbál labdát szerezni.

29′ – Djordjevic ugratta ki nagyszerű ütemben Dudást a bal szélen, beadása nem talált győri fejet.

24′ – Kényszerű csere hazi oldalon: a megsérült Alempijevic helyénPatvaros folytatja.

23′ – A tizenegyest a sértett (Lencse) végezte el, és higgadtan a kapu bal alsó sarkába lőtt, Stevanovic az ellenkező irányba vetődött, így esélye sem volt a hárításra. Hátrányban a Győr: 1-0

22′ – Büntető a Kecskemétnek! Pilibaitis a büntetőterületen belül, a labda megszerzése után buktatta a győri születésű és nagyot eső Lencsét az ötösön, a játékvezető gondolkodás nélkül befújta a büntetőt.

A kapuralövések aránya 4-2 a vendégeknek.

20′ – Pilibaitis álított meg szabálytalanul egy kecskeméti kontrát a félpályánál, jutalma a meccs első sárga lapja.

17′ – Helyzet a másik oldalon is. Tököli jutott lövőhelyzethez egy az egyben Stanisic mellett, a rövid alsóba tartó lövését szögletre mentette Stevanovic.

15′ – Hatalmas lehetőség az ETO előtt! Koszó adta el a labdát saját tizenhatosánál, Kamber szerezte meg a labdát és finoman a berobbanó Dudás elé ívelt, aki okosan átemelte a kirohanó kapust, Strestík érkezett a hosszú oldalon, de közelről csak a kapufát találta el.

12′ – A mérkőzés első szögletét a Győr végezheti el, Völgyi pontrúgását Antal magabiztosan öleli magához.

8′ – Most a bal oldalról és Dudás vezérletével veszélyeztetett a Győr, de Dudás 18 méterről és Forró mellől leadott lövése sem találta el Antal kapuját.

5′ – Egy veszélyes kecskeméti beadás a jobb oldalról, de Babic sikeresen és nem utolsó sorban szabályosan eltüntette Tökölit, aki így nem fért a labdához.

3′ – Az első helyzet a Győr előtt adódott: Strestík indult meg a jobb oldalon, az oldalvonaltól betört egészen a tizenhatosig, egy igazítás után bal lábbal kapura tekert, de lövése méterekkell fölé ment.

1′ – A Győr kezdi a mérkőzést. A hazaiak lilában, a vendégek zöldben futballoznak.

Friss hír: Pátkai Máté megsérült, ezért nem találkozhatunk a nevével a kezdőben és a cserék között sem.

Már csak pár perc a kezdésig. Nagyszerű futballidő és kiváló minőségű pálya várja a csapatokat. A mérkőzés egy perces gyásszünettel kezdődik.

Kezdőcsapatok

Kecskemét:

Antal – Koszó, Balogh, Varga, Forró – Alempijevic, Cukic, Bertus, Litsingi – Tököli – Lencse

Győr:

Stevanovic – Babic, Djordjevic, Stanisic – Trajkovic, Pilibaitis, Kamber, Völgyi – Koltai, Strestík, Dudás

Cserék: Molnár, Fehér, Takács, Varga, Dinjar, Ahjupera

A mérkőzés játékvezetője Németh Ádám lesz.

Az ETO soha nem nyert még bajnoki mérkőzést Kecskeméten, a tavalyi évben egy gólgazadag mérkőzésen 3-3-as döntetlenre végzett a két csapat. A bajnoki címért zajló versenyfutás szempontjából a mai meccsen létfontosságú a három pont megszerzése a győri csapatnak, a Kecskemét pedig a negyedik helyért küzd, így Török László együttesének is szükésége van a három pontra.

Negyedórán belül kezdődik az NB I 26. fordulójának zárómérkőzése. A 16.00 órakor kezdődött Videoton – Ferencváros mérkőzésen 2-0 arányban nyert a fehérvári csapat és három pontra megközelítette a Győrt.

Köszöntjük olvasóinkat!

A mérkőzés beharangozója

A következő három bajnoki fordulóban az ETO a negyedik helyre pályázó Kecskeméttel, a közvetlen rivális és listavezető Debrecennel és a jelenleg harmadik, bajnoki címvédő Videoton együttesével is megmérkőzik.

A Debrecen szombaton a magyar bajnokság egyik legnehezebb pályájáról, az ETO múlt heti ellenfelének otthonából, a diósgyőri katlanból hozta el a három pontot Coulibaly góljainak köszönhetően, ezzel ideiglenesen öt pontra nőtt a különbség az aranyéremre esélyes két csapat között.

Az ETO-nak a Debrecenhez hasonlóan roppant nehéz mérkőzés jutott az OTP Bank Liga 26. fordulójára, Pintér Attila együttesének Kecskeméten kéne végrehajtani azt, ami 2008 szeptembere óta nem sikerült: győzelemmel távozni a Széktói Stadionból. Az elmúlt három kecskeméti vendégszereplés alkalmával mindössze egy pontot sikerült szereznie az ETO-nak (2-0, 1-0, 3-3), a bajnoki álmok megőrzése érdekében a vasárnap 18.00 órakor kezdődő mérkőzésen véget kell vetni a negatív sorozatnak és meg kell szerezni a létfontosságú három pontot. Ha sikerül, a jövő heti Győr-Debrecen rangadón egy győzelemmel akár a bajnoki tabella élére is állhat a győri együttes. De ne rohanjunk ennyire előre.

A KTE is komoly ambíciókkal lép pályára a mai mérkőzésen, hiszen a Bp. Honvéd pénteki vereségével (Paks 2 – 1 Honvéd) ismét kézzel fogható közelségbe került számukra a negyedik hely megszerzése. A mai mérkőzés előtt lila-fehérek helyzetét számos hiányzó nehezíti, Török László vezetőedző eltiltás és sérülés miatt hat kezdőjátékost is nélkülözni kényszerül az ETO ellen. A KTE honlapjának a hazaiak győri születésű csatára, Lencse László nyilatkozott a hiányzókról és az ETO csapatáról:

“Győzelemre törekszünk, de én is gondolkodtam már azon, hogy valóban többen is hiányozni fognak. Ennek megoldása a szakmai stáb hatásköre, de feltartott kézzel senki ellen sem léptünk még pályára, most sem tesszük. Véleményem szerint jelenleg egyébként a Győr a legbiztosabb és legmasszívabb csapat az NB I-ben, ettől függetlenül mindent megteszünk a jó eredményért.”

Az ETO-nál ezúttal nincsenek hiányzók, leszámítva a régebb óta sérült Simont és Aleksidzét. A januárban érkezett Kamber a DVTK elleni meccsen letöltötte sárga lapos eltiltását, így a mai mérkőzésen visszatérhet Pátkai mellé a középpályára, de az is előfordulhat, hogy ismét a Diósgyőr ellen kezdőként helyet kapott Pilibaitis kap bizonyítási lehetőséget. Pintér Attila tervezett kezdőcsapata a következő:

Stevanovic – Babic, Djordjevic, Stanisic – Pátkai, Pilibaitis, Trajkovic, Völgyi – Koltai, Strestik, Dudás

(eto.hu)

A visszatérése óta a győri csapatot veretlenül irányító Pintér Attila nehéz mérkőzésre számít a Kecskemét otthonában:

„Egy jó csapat otthonába látogatunk, amely megmutatta oroszlánkörmeit több együttes ellen is. Szeretnénk a saját játékunkat játszani, illetve amiben erős a Kecskemét, azokat a lehetőségeket megakadályozni. Újra győzni akarunk!” – nyilatkozta Pintér az eto.hu-nak.

Az őszi mérkőzésen az ETO Dudás és Trajkovic duplájával 4-0 arányban fölényesen legyőzte a Kecskemét együttesét, így a visszavágás lehetősége is biztosan motiválni fogja a hazai játékosokat. A két csapat céljait tekintve egy jó iramú, támadó szellemű és parázs hangulatú mérkőzésre van kilátás.

(Szabadi Ervin)