Nevezetes műemlékeinken, szakrális kincseinken túl Győr hírnevét számos kitűnő személyiség, történet vagy éppen találmány öregbíti. Igazi értékek ezek, városunk gyöngyszemei.
Magvassy Mihály neve közismert Győrben, hiszen ő sportcsarnokunk névadója. Annak a sportcsarnoknak, ahol kézilabdás lányaink hosszú évek óta kápráztatnak el bennünket játékukkal, és újabban a győri futsalosok is itt érik el sikereiket. Azzal azonban kevesen vannak tisztában, hogy ki is volt valójában Magvassy Mihály. Röviden, ő városunk első testnevelője.
Magvassy 1836-ban a Vas megyei Baltaváron született, a család 1842-ben költözött Győrbe. A pedagógia egyébként a vérében lehetett, hiszen szülei magánóvodát nyitottak a városban. Mihály bécsi és pesti tanulmányai után, húsz éves korától maga is az óvodában tevékenykedett. Ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni a torna, a gimnasztika területével, és annak oktatásával.
1856-ban megnyitotta magán-tornaiskoláját, ami teljesen újszerű volt abban az időben, Magvasy Mihályt tehát nevezhetjük Győr első tornatanárának is. A testnevelés hamar népszerűvé vált, kezdeményezésére a Bencés Gimnáziumban a hivatalos tantárgyak közé is felvették. Időközben az okleveles tornatanítói vizsgát is letette.
Amellett, hogy győri tornaiskoláját egyre többen látogatták, Magvassy tovább bővítette ismereteit és külföldi tanulmányutakon is részt vett. Miközben bejárta Európát, nemcsak sportszakmai és sportegészségügyi tanulmányokat folytatott, de új sportszereket is hazahozott.
1868-tól törvényileg is kötelezővé vált a torna, mint tantárgy, Magvassy pedig városi főtanító lett. Ebben az időben tett javaslatot egy városi tornacsarnok építésére, erre azonban ekkor még nem állt rendelkezésre az anyagi forrás. Az elismert oktató már nem csak iskolában tanított, de maga is képezte a vidéki tanítókat, előadásokat tartott, és megteremtette a magyar tornatanítás intézményes alapjait. Magvassy Mihály 1897-ben hunyt el Győrben.
A városi sportcsarnok egyébként 1976-ban épült fel, amit elsősorban a városi kézilabdacsapatok használtak, de kiállításokat és vásárokat is rendeztek benne. A Magvassy Mihály nevet 1990-ben vette fel az épület, amely már sok nagy csatát megélt, magyar bajnoki, EHF, KEK és Bajnokok Ligája mérkőzéseket, valamint rangos válogatott találkozókat is.
Napjainkban a város két sikercsapatának otthona a létesítmény. Itt vitézkedik az Audi ETO KC női kézilabdacsapata, amelyik az idén ismét bejutott a BL elődöntőbe, és ugyancsak itt játssza hazai találkozóit a Rába ETO Futsal Klub, amely tavaly Európa legjobb 16 csapata közé került.
A professzionális mérkőzések mellett számos egyéb rendezvénynek is helyet ad a csarnok, tömegsport-eseményeket, koncerteket, vásárokat, vetélkedőket és kiállításokat is rendeznek itt. A győri amatőr focisták például szívesen gondolnak vissza az egykori Narancs-kupára, amelyen több mint száz csapat indult el, és éjjel-nappal folytak az izgalmasabbnál izgalmasabb mérkőzések, de más legendás eseményt is felidézhetnénk a múltból. A győriek számára rengeteg nagy siker és sok szép emlék kötődik a Magvassy-csarnokhoz, amely így méltó emléket állít az egykori testnevelőnek és sporttudósnak, ekképpen tehát városunk egyik gyöngyszeme. Tegyük hozzá, Győr méltó maradt egykori első tornatanárához, hiszen 2010-ben a legsportosabb város címet is elnyerte.
Papp Zsolt György
Fotó: O. Jakócs Péter
Győri gyöngyszemek – Borban élő gyöngyök
Győri gyöngyszemek – A győri Shatterhand
Győri gyöngyszemek: Zenei kuriózum
Győri gyöngyszemek: A győri vértanú
Győri gyöngyszemek: A győri hős
Győri gyöngyszemek : A vasminiszter
Győri gyöngyszemek- Egy valódi nevelő
Győri gyöngyszemek: Aki a városnak házat adott
Győri gyöngyszemek : A haza bölcse