Győr+
2012.11.07. 22:56

Győri győzelem az őszi kézilabda szuperrangadón-KÉPGALÉRIÁVAL

Az FTC-vel szemben aratott nyolcgólos győzelemmel megerősítette vezető szerepét a Győri Audi ETO a magyar bajnokságban. A mai mérkőzés nemcsak a két legerősebb magyar csapat összecsapása volt, hanem a Bajnokok Ligája eddigi két veretlen csapatának harca is. Győri Audi ETO-FTC Rail Cargo Hungária: 36-28.

 

Ambros Martín elégedettségét és hiányérzetét is kifejezte a meccset követően:

„Ez a hét az ősz legfontosabb hete számunkra, hiszen a Ljubljana elleni győzelmünkkel bebiztosítottuk a helyünket a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között, másrészt a legnagyobb hazai riválisunkat is sikerült legyőznünk. A mai mérkőzésen elégedettek lehetünk a támadójátékunkkal, a lőtt gólok számát tekintve eredményesebbek voltunk az eddigieknél. Azonban a védelmünkkel ezúttal nem vagyok teljes mértékben elégedett, engedékenyebbek voltunk a kelleténél. Ezen mindenképpen javítanunk kell ahhoz, hogy tovább tudjunk fejlődni.”

 

Görbicz Anita ma is kivette részét a gólgyártásból hét találattal, és egy saját kilenceséről lőtt góllal ezúttal is bemutatta zseniális játékintelligenciáját.

 

„Óriási hangulatban telt az egész mérkőzés, mindig nagy élmény számomra ilyen közegben játszani! Úgy érzem, hogy ma is sokat adott hozzá a végső győzelmünkhöz, hogy egy párszor felpörgettük a játékot, és gyors gólokkal elhúztunk. A védelmünkkel nem vagyok teljesen kibékülve, sok könnyű gólt kaptunk, a védekezésünket agresszívebbé kell tennünk.” – nyilatkozta a győri csapatkapitány.

 

A Győri Audi ETO mai góllövői:

 

Heidi Löke: 9

Görbicz Anita: 7

Eduarda Amorim: 7

Jovanka Radicevic: 5

Andrea Lekic: 4

Rédei Soós Viktória: 3

Kovacsics Anikó: 1



FOTÓ: Marcali Gábor