Több győri orvost is jelöltek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra idén. A 300 ezer forinttal járó elismerést közönségszavazás útján adják annak az orvosnak, akire a legtöbb voks érkezik.
A Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány 2017-ben hagyományteremtő szándékkal hozta létre a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.
A díjra olyan szakembereket lehetett jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, melyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.
Közönségdíj
A díjra jelöltek közül a nagyközönség választja ki az adott év 7 közönség díjasát. Az alapítvány pedig ezen felül 2 különdíjat nyújt át minden évben – olvasható a kiírás honlapján.
A közönség jelölései és szavazatai alapján 2 orvos Közép-Magyarországról, 1 orvos Észak-Magyarországról, 1 orvos Északkelet-Magyarországról, 1 orvos Délkelet-Magyarországról, 1 orvos Északnyugat-Magyarországról (Győr-Moson-Sopron megye orvosai idetartoznak) és 1 orvos Délnyugat-Magyarországról kaphatja meg a díjat, amelynek értéke egyenként 300 ezer forint.
Szavazás menete
A jelölt orvosok közül kizárólag azokra az orvosokra lehet szavazni, akik hozzájárulásukat adták a szavazáson való részvételhez.
Egy e-mail címről kizárólag 1 orvosra 1 szavazat adható le.
A szavazás menetének biztosítására a SZAVAZOK gombra kattintva egy automatikus e-mailt küldenek a megadott e-mail címre, melyben kérik szavazat megerősítését. Enélkül nem érvényes a szavazás.
A szavazatokhoz tartozó e-mail címeket egy informatikai csapat ellenőrzi, amennyiben visszaéléseket (nem valós személyektől érkező szavazatokat) tapasztalnak a szavazással kapcsolatban, úgy azokat a szavazatokat érvénytelenítik.
A szavazó oldal portálunkról IDE kattintva érhető el.
A szavazás március 16-án éjfélkor zárul.
Győri orvosok a listán
• Dr. Ádám Ilona – háziorvos, neurológus (Győr, Belvárosi Rendelő; Aamp;S Tractus-Med Kft.)
• Dr. Agyemang- Prempeh Kofi – nőgyógyász, onkológus, sugárterapeuta (Győr, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház)
• Dr. Dézsi Csaba András – belgyógyász, kardiológus (Győr, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház)
• Dr. Horváth Beáta – bőrgyógyász (Győr, Mediq Direkt Kft.)
• Dr. Horváth Kornélia – csecsemő- és gyermekgyógyász (Győr, Gyermekorvosi Rendelő)
• Dr. Ihász Judit – háziorvos, belgyógyász (Győr, József Attila úti Rendelő)
• Dr. Mika Péter Norbert – szülész-nőgyógyász (Győr, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház)
• Dr. Németh Mária – háziorvos (Győr, Jereváni úti Háziorvosi Rendelő)
• Dr. Sayour Amer – kardiológus (Győr, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház)
• Dr. Skaliczky Zoltán – idegsebész (Győr, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház)
• Dr. Vaszari Zsolt – gyermeksebész (Győr, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház)
• Mészárosné Dr. Glázer Mária – csecsemő- és gyermekgyógyász, iskolaorvos (Győr, Gyermekorvosi Rendelő )
Különdíj
A zsűri döntése alapján különdíjakat is osztanak.
A Goodwill Pharma különdíját minden évben olyan 40 év alatti, fiatal orvosnak ítéli oda a zsűri, akinek munkássága a hazai orvosszakma elismerése mellett külföldön is követendő példaként szolgál, vagy olyan külföldön már alkalmazott tudást, technikát, eljárást honosít meg hazánkban is, amellyel a magyarországi orvostársadalom lehetőségeit gyarapítja.
Az Életmű díjat pedig olyan 40 év feletti orvosnak ítélik oda, aki rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel viseltetik a páciensei iránt és Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan inspirálja és tanítja a környezetében dolgozó fiatalabb orvosokat.
Fotó: Pixabay