Gyorsuló ítélkezés, változó Ptk.

Győr+
2014.02.06. 11:56

Felgyorsult az ítélkezés, a járásbíróságokon az ügyek 85-86 százaléka egy év alatt befejeződik - mondta sajtótájékoztatóján dr. Takács József, a Győri Törvényszék elnöke.

A törvényszéken általában bonyolultabb ügyeket tárgyalnak, így azok tovább elhúzódhatnak, magyarázta az elnök, s példaként hozzátette: a polgári ügyforgalom 21 százaléka a devizahitelesekhez kapcsolódik.

 

A büntetőügyek is rendkívül szerteágazóak és terjedelmesek. A “cukros” áfacsalásban 472 hatalmas köteget kell áttanulmányoznia a bíróságnak. A pécsi egyetemi vesztegetési ügy 18 ezer oldalas.

 

Győrben és a megyében működik a gazdaság, ehhez kapcsolódva ezen a vidéken több a gazdasági bűncselekmény is, hangsúlyozta az elnök.

 

A határközelség miatt pedig a kábítószeres bűncselekmények száma magas, hangzott el a tájékoztatón.

 

Dr. Takács József elnök szólt arról is, hogy az idén március 15-én új Polgári Törvénykönyv lép hatályba. Alapvetően megváltozik a gondokság alá helyezés, a gyerekelhelyezés, a kapcsolattartás, s a válás jogszabályi környezete.

 

Új elemként létrejön a közvetítői eljárás, vagyis a pert megelőző folyamatban a bírósági titkár elmagyarázza a az eljárás lényegét, s kísérletet tesz a békítésre. A közvetítésre egyébként nemcsak a per idején, hanem közben is van lehetőség.

 

Változnak a cégeljárás, valamint az egyesület, s az alapítvány alapításának, működtetésének szabályai is. (Portálunk a Győri Törvényszék közreműködésével folyamatosan tájékoztatja az olvasókat a lényeges változásokról.)

 

A megyében egyébként 89 bírói státusz van, összesen pedig 364-en dolgoznak a járásbíróságokon és a törvényszéken. Tizenegy új titkárt és 13 bírósági ügyintézőt is felvennének. A titkári tisztségre vannak jelentkezők, az ügyintézőire – melyhez igazságügyi főiskolai vagy a Corvinus egyetemen megszerezhető ezirányú diploma szükséges – azonban kevesen pályáznak.

 

Dr. Takács József elmondta: ősztől a győri Széchenyi egyetemen is megkezdik az igazságügyi főiskolai képzést.

 

gyorplusz.hu

 

Fotó: O. Jakócs Péter