Gyurcsány a Kuopio parkban

Győr+
2014.03.31. 19:18

Jó szívvel ajánlom és támogatom Mesterházy Attilát - hangoztatta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, akik a "Kormányváltók" által szervezett nagygyűlésen mondott beszédet a Kuopio parkban.

Először Fábián György képviselő-jelölt szólt a közönséghez. Azt ígérte megválasztása esetére, hogy saját pártja vezetőivel is szembeszáll Győr érdekeiért.

 

Glázer Tímea, a másik jelölt, hosszan sorolta, hogy szerinte miért kell mennie Orbán Viktornak. Bírálta a jelenlegi kormány gazdaságpolitikáját, értékrendjét, társadalomszemléletét- és gyakorlatát.

 

 

Molnár Csaba fantasztikusnak nevezte Győrt és a győrieket, s azt hangoztatta: az eredményeket a baloldali kormány, s városvezetés idején alapozták meg.

 

Gyurcsány Ferenc megismételte az Operaház környékén vasárnap elmondott szavait. E szerint az ellenzéknek lejtőn fölfelé kell haladnia, de így is megnyerik a választást, mert igazuk van, erősebbek és többen vannak.

 

 

Orbán Viktornak a szemére vetette, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben a fiataloknak nincs kiemelkedési lehetőségük, hiába tehetségesek, sorsukat a pénz határozza meg, s az, hogy hová születtek.

 

Gyurcsány úgy fogalmazott: a kormányváltók a Nyugatra vezető utat akarják járni. Arra biztatta közönségét: menjenek el, s hallgassák meg csütörtökön Orbán Viktort is. Arra szavazzanak, aki hitelesebb, s aki az ő érdekükben szól.


gyorplusz. hu

Fotó: Marcali Gábor