Hála a szigetnek

Földvári Gabriella Fotó: O. Jakócs Péter
2024.10.18. 13:13

Lelkes, ismert győri vállalkozók gereblyézték a lehullott faleveleket a Radó-szigeten pénteken délelőtt.

„Szeretnénk meghálálni, valamit visszaadni a szigetnek, azért hogy négy hónapon keresztül használhattuk, élvezhettük a sajátos atmoszféráját, miliőjét, barátságos hangulatát” – mondta Deé János a Radó Matiné egyik vállalkozója, a Lima Pub & Hostel ügyvezetője.

A Győri Művészeti és Fesztiválközpont, valamint öt kiemelkedő helyi vállalkozás együttműködéséből ​született Radó Matiné, amely május 3-án indult útjára, és a gasztronómiai élvezetek mellett hétvégente változatos programokat kínált a győrieknek és az ide látogató turistáknak.

A koncertek, a képzőművészeti programok, a gasztronómiai rendezvények színes kavalkádja májustól egészen szeptember közepéig várta az érdeklődőket. Péntekenként élőzenei koncertekkel, szombaton DJ-kkel, ​vasárnap pedig családi programokkal töltötték meg a szigetet.

Túrógombóc, sushi, hamburgerek és tészták, kézműves sörök, helyi borok, pálinkák, kávék és koktélok mellett kapcsolódhattak ki azok, akik hétvégenként kilátogattak a Radó-szigetre.

A szervezők szerint a Radó Matiné elérte célját, gyönyörű környezetben, kulturált körülmények között, minőségi ételek és italok mellett, jó programokkal tölthették szabadidejüket a látogatók.

A szervezők pénteken gereblyét ragadtak és nekiálltak a Radót megtisztítani a lehullott falevelektől, hogy ezzel is „meghálálják”, a szigeten töltött szép nyári élményeket.

A Győr-Szol a vállalkozók számára biztosította a munkálatokhoz szükséges kesztyűket, lombseprűket, ponyvákat, és egy 10 köbméteres konténert, amiben elszállították az összegyűlt faleveleket – erről Pénzes Zsolt Mihály a szolgáltató belvárosi művezetője tájékoztatott, aki hozzátette: nagy segítség ez számukra, mert ezen a területen ezt a feladatot most nem kell elvégezniük, más belvárosi helyszíneken tudnak addig is dolgozni.

„Nagyon szerettük,”éltük” a rendezvényt, a kilátogatók közül mindenki megtalálhatta a kedvére való ételt, italt, csakúgy mint a programok között. Tervezzük a folytatást, kicsit ügyesebben, okosabban, jobban átgondolva, de megyünk előre!” – utalt a jövő évi tervekre Deé János.

Korábban a témában: