![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/05/rakoczilogo1.jpg)
A Kárpát-medencei magyarság minél sokoldalúbb támogatása a célja a Rákóczi Szövetségnek, mely idén már harmincéves fennállását ünnepli – mondta a szövetség elnöke az M1-en csütörtökön.
Csáky Csongor a kezdetekről úgy fogalmazott: 1989-ben egy budai kávéházban olyan emberek gyűltek össze, akiknek nagyon szoros felvidéki kötődései voltak, és a rendszerváltó hangulatban elindult egy szervezkedés, amelyhez néhány hónap alatt százak csatlakoztak.
A Rákóczi Szövetségnek ma már 27 ezer tagja, ötszáz Kárpát-medencei szervezete van és háromszáz középiskolában biztosít rendszeresen programokat.
Hozzátette: a szövetség célja a határon túli magyarság megmaradása, az, hogy a külhoni szülők magyar iskolát válasszanak gyerekeiknek és a magyar fiatalok kapcsolatépítése. Csáky Csongor hangsúlyozta: a 20. században elszakadt magyar kapcsolatokat újból kell szőni, elsősorban a fiataloknak kell lehetőséget teremteni erre.
Fotó: Felvidék
hirado.hu