A korábbiaktól eltérően, két vendéget fogadott Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő a legutóbbi Szabadhegyi Találkozások keretében: a Kossuth-díjas népzenei együttes, a Csík zenekar talán legismertebb tagjaival, Csík Jánossal és Majorosi Mariannal beszélgetett.
Mindkettejük pályafutása néptáncosként kezdődött. Csík János Kecskeméten született, s a népzenével nyaranta a nagy családi énekléseken találkozott édesanyja családjánál, táncolni pedig egy gyermekcsoport tagjaként kezdett. „Apám azt mondta, három fontos dolgot kell megismernem: a Bibliát, legyen jogosítványom, na meg a zenéről is tudjak valamit, úgyhogy beíratott egy zeneiskolába és hegedűs lettem” – emlékezett vissza a zenekarvezető, aki első hangszerét eperfahangú hegedűnek nevezte el. „Szerencsés vagyok, hogy már gyerekként is jó társaságba keveredtem, a zeneiskolában a néprajzon túl megtanultuk, hogy kétmillióan magyarul beszélnek Erdélyben, sok más olyan fontos dolgot, ami a nemzeti öntudatunkat helyretette.”
Majorosi Mariann véletlenül lett táncos, adminisztrátor édesanyja és kéményseprő édesapja egy orvos javaslatára vitték el táncolni. „Vézna kislány voltam sok energiával, amit le kellett vezetnem” – mondta el a szabadhegyi közönségnek a zenekar énekese, aki a Magyar Állami Népi Együttesben táncolt évekig.
A Csík zenekart 1988-ban alapította János. „Huszonéves emberként adódott a kedv, a hit, a remény és az a fajta ügyszeretet, ami szinte mindent letakart, a gondokat, a nehézségeket, egyszerűen vitt minket. Minél pontosabban, hitelesebben akartunk muzsikálni, magunkévá téve a régi tapasztalatokat, érzéseket, hangszertudásbeli igazán kitűnő produkciókat úgy, hogy azt továbbadva, minél többen szeressék meg és másoknak is legalább olyan örömet tudjon adni, mint nekünk” – fogalmazott a zenekarvezető és hozzátette, Mariannal olyan kedves, jóízű barátság alakult ki közöttük, hogy többen „összekeverték a szezont a fazonnal, sokan hitték, hogy férj és feleség vagyunk”.
A zenekar 2005-ben vált országosan ismertté, miután az egykori Kispál és a Borz frontembere, Lovasi András meghívta őket egy koncertre, hogy játsszák el néhány dalukat. „2500 fiatal megdöbbenve hallgatott minket, amikor elkezdtük húzni, a kínos másodpercek után azonban üdvrivalgás tört ki, és kinyílt a kapu nekünk és a fiataloknak is. Nem is mi akartuk igazán, hogy ez a szekér továbbguruljon, hanem a közönségünk.” A zenei palettán teljesen egyedi műfajt teremtettek, az autentikus népzenét világzenei, „könnyedebb” műfajokkal ötvözték. Kísérletezésük átütő sikert hozott, a fiatalokhoz is eljutott a népzene, hidat képeznek a népzenét kedvelők és azok között, akik előttük talán még egyáltalán nem találkoztak a műfajjal.
Akkoriban János már felépült, 2002-ben ugyanis súlyos balesetet szenvedett, ahogy ő fogalmazott, egy rossz döntése következményeként. „Egy ködös hajnalon megelőztem egy mikrobuszt, a szembejövő teherautó teljesen összetörte az autónkat.” A zenekarvezetőt kétszer kellett újraéleszteni, a bal karja több helyen eltört. Mivel a sérült kar nem jól forrt össze, sokáig kérdéses volt, hogy vehet-e még kezébe vonót valaha. „Igazi csoda, hogy itt lehetek, sokan azt mondták, azért, mert még feladatot adott a jó Isten. Az elmúlt tíz év ezt beigazolta, újraindulhatott a Csík zenekar, és rengeteg embernek tudtunk örömöt, hitet adni. A semmiből feljuthattam a magasba, ezt még nagy feladat lesz meghálálni.”
A zenekar „három éjjel, három nap” biztosan tudna játszani, repertoárjukon számos tájegység rengeteg nótája szerepel. Egy bizonyos dal nélkül azonban soha nem telhet el koncert, sokat köszönhetnek a Quimby zenekar frontembere, Kiss Tibi által írt dalnak. A Most múlik pontosan összefonódott a Csík zenekarral, akik autentikus magyar népzenei alapokra helyezték a számot: az erdélyi magyar, a mezőségi, a szökős táncra, illetve a lassú csárdásra. Az őszinte, tiszta, és adni akaró előadásmódjuk sodró ereje pedig évtizedek óta magával ragadja az egyébként színes ízlésű közönséget. „ Amíg létezünk, dolgozunk, a magyarság kultúrgyöngyszemeit, a zenéinket, táncainkat, hagyományainkat fogjuk őrizni” – zárta a beszélgetést Csík János.
Z. A.