Használt autót vennénk, de… 2. rész
A használtautó-vásárlás az autós szakemberek, kereskedők számára is nehéz feladat. Könnyű elképzelnünk, hogy egy laikus számára mennyire ingoványos talaj ez, hisz úgy érzi, körülötte mindenki kifogja az aranyhalat, csak ő menthetetlenül lúzer. Nyugodjanak meg, nem így van.
Fontos eldönteni: mire kell az autó?
Nem mindegy, hogy a család egyetlen autóját keressük, vagy második autó lesz a gyerekeket suliba hordani, netán esküvői autónak szánjuk, vagy építkezéshez kell, cementes zsákokat és térkövet hurcolni. Mert ha építkezni kell, akkor mindegy, hogy a kiszemelt autó lökhárítójának jobb oldala le van-e horzsolva, mert holnap le lesz a bal is. Sőt, ha a mixerkocsi sofőrje rácsodálkozik a szembe szomszéd 18 éves lányára, aki miniszoknyában lehajol a leejtett kulcsáért, akkor még az utastér is ki lesz öntve betonnal. Ha tudjuk, hogy napi ingázásra kell Győr és Budapest közt, akkor szerény számítással is 60.000km-t fogunk belehajtani egy év alatt, tehát ebben az esetben ne 300.000 km-es autó mellett döntsünk. Ellenben ha hétvégi autó lesz, csak lemosni toljuk ki a garázsból vasárnaponként, akkor nem kell tartani a 3 éves, ám 150-180.000 km-futott autótól, hisz nálunk garantáltan lassulni fog a km-futás.
Kell-e tartanunk a külföldi autótól?
Ez a téma is kimeríthetetlen. Honnan lehet gondozott, jó kézből autót venni? Ellenérv mindenre van: Ausztriában sóznak, az olasz autók ütött-vertek, hisz koccanva parkolnak, a franciában meg a németben sok a kilométer. Nem lehet általánosítani, ahogy itthoni autókkal kapcsolatban sem. Az egyik gazda gondos, a másik nem, az egyik autót városban használták, a másikat jórészt autópályán, az egyik volt fényezve, a másik sértetlen. Ami biztos: a nyugati jóléti társadalmakban nagyobb eséllyel megengedheti magának az autótulajdonos, hogy az előírt szervizeket valóban elvégeztesse, és azt márkaszervizben tegye. Saját tapasztalatunk egyébként azt mutatja, hogy például a német autó általában jobb. Gondoljunk csak bele, Németországban még az utolsó faluból is útnak indulva, három kilométeren belül autópályán találjuk magunkat.
Mindig az olcsó a drága
Itthon jobban rá vagyunk szorulva a kerülőutakra, a garanciaidő leteltével nemigen fordulnak meg az autók márkaszervizben. Jellemzőbb az olcsó olaj, olcsó utángyártott alkatrész és a szomszéd garázsműhelye, hisz komoly összegeket lehet ezzel átmenetileg spórolni. Hangsúlyozom, átmenetileg. Mert az olcsó kategóriás fékbetét felét-harmadát bírja, mint a drágább vagy a gyári, tehát ugyanannyi kilométerfutás alatt kétszer-háromszor kell cserélni. Három fékbetét, három munkadíj és ráadásul háromszor kell erre vesztegetni az időnket.
Magánautót vagy céges autót?
Itt is igaz, amit a külföldi autóknál már említettünk. Egy cég nagy eséllyel azért vásárol, mert a tevékenységéhez szükség van autóra, és egy cég nem engedheti meg magának, hogy a dolgozó ott maradjon az út szélén. Tehát nem spórol a szervizeken, mert az elsődleges igény a megbízható, jó műszaki állapotú autó. Másrészt a cégek terveznek: x ideig tartanak meg egy autót, majd cserélik. Nem feltétlenül azért, mert az már rossz, hanem mert a „car policy” szerint eljött a csere ideje. Nagyon jó műszaki állapotú, jó minőségű cégautókhoz lehet jutni, persze sokszor átlag feletti kilométer-futással.
Sok a kilométer? Mihez képest?
Ne féljünk a sok kilométert futott autótól, ha az rendszeresen karbantartott, szervizkönyves, ismert szerviz-történetű, ismert előéletű. Sokkal inkább válasszunk egy 200.000 km-es Škoda Octaviát vezetett szervizkönyvvel, igazoltan elvégzett nagyszervizzel, mint egy 120.000 km-es óraállású, hiányzó szervizkönyvest. A fő kérdés az, hogy mi igazolja a kilométerfutást? Ha semmi, akkor miért kellene elhinnünk? Az eltűnt szervizkönyv általában okkal tűnik el. Mindenkinek ajánlom egyébként, hogy a saját autónk elvégzett szervizeit, javításait a szerelőnkkel jegyeztessük be – vagy mi magunk írjuk be – a szervizkönyvbe. Nem az a lényeg, hogy szép, színes, agyonbélyegzett lapokat lássunk, hanem egy jól követhető, kerek előéletet.
Az 1. részt ITT olvashatják, a harmadikat pedig ITT.
Szerző: Szabó Gábor
(X)
CarMen Autó
Győr, Nádor tér 1.
+36-70/335-5335, +36-70/427-6000
www.carmenauto.hu