Hazavárja kiskutyáját a száz éves győri néni

Győr+
2014.10.30. 10:25

Századik születésnapja alkalmából köszöntötték fel Mária nénit, aki szeretett társát, Foltost keresi, és kéri a győrieket, hogy segítsenek neki ebben.

Mezei Jenőné 1914. október 29-én született Budapesten, de 96 éve Győrben él. „Amikor négy éves voltam, édesanyámat egy lövöldöző katona eltalálta, ezért költöztünk el Pesterzsébetről, és azóta is itt élek, győri vagyok. – kezdi történetét a századik születésnapját ünneplő Mária néni. A kitűnő szellemi frissességnek örvendő ünnepelt régi képeket mutat fiatalkoráról, amikor rengeteget utazott, és bejárta a világot, Rómában például Kovács Margitnak, a híres győri keramikusnak is útitársa volt. A szabadhegyi iskolában tanított, két fia született, négy unokája és egy dédunokája van, akik rendszeresen látogatják a mai napig otthonában élő nénit.

 

 

„Leghűségesebb társam, Foltos elveszett. A nyáron tűnt el, de én még mindig bízom benne, hogy visszakapom. Arra kérem a győrieket, hogy segítsenek ebben. Ha valaki befogadta, kérem, hogy hozza vissza nekem, mert ő a legjobb barátom!” – ez a száz éves Mária néni kérése. Foltos egyébként egy kistestű, fehér színű hat éves szuka kutya, drótszőrű bundáját fekete és barna foltok tarkítják. Aki esetleg befogadott ilyen ebet, az a 20/9353747-es telefonszámon jelentkezhet.

 

 

Az ünnepeltet a város nevében dr. Somogyi Tivadar alpolgármester köszöntötte fel, aki Orbán Viktor miniszterelnök levelét és Győr ajándékát is átadta Mária néninek. Az alpolgármester kérdésünkre elmondta, örömteli, hogy évről évre tudunk száz éves győrieket köszönteni, és az még örömtelibb, hogy Mária néni ilyen jó egészségnek örvend. Hozzátette, az elmúlt tíz évben hazánkban 2-2,5 évvel nőtt a születéskor várható élettartam, Győr lakosságának 28 százaléka hatvan év feletti, a 85 év felettiek aránya pedig az elmúlt hét esztendőben 1,5 szeresére emelkedett. Győr többek között ezért fordít nagy gondot az idősek életminőségének javítására, ezért emeli egyre magasabb színvonalra a szépkorúakat érintő szolgáltatásokat.

 

 

Búcsúzóul Mária néni a fiataloknak is üzent: „Tegyenek sok jót másokkal, ne kapni akarjanak, hanem mindig adni! Akkor lesz boldog az életük.” – Mit tehetünk ehhez hozzá? Talán azt, hogy higgyünk neki, száz éves élettapasztalattal állítja mindezt.

 

Papp Zsolt
Fotó: Marcali Gábor