Győr+
2017.01.30. 15:45

„Hedonista világban élünk” – beszélgetés dr. Veres András megyéspüspökkel

El kell fogadnunk, hogy alapvetően egy ateista, hedonista világban élünk, ahol a vallás szerepe sok esetben háttérbe szorul. Ezt mondta a Győr Plusz Televízió, Konkrét című műsorában a Győri Egyházmegye fél éve beiktatott, új megyés püspöke, Dr. Veres András.

A Győri Egyházmegye tavaly nyáron beiktatott megyéspüspöke saját bevallása szerint hamar beilleszkedett és gyorsan munkához is látott új állomáshelyén. dr. Veres András jól érzi magát a kisalföldi megyeszékhelyen, ahol egy befogadó közösségbe került és sok biztatást is kap.

– Nyár óta igyekeztem mindenkivel személyesen találkozni, városvezetőkkel, politikusokkal, közéleti személyiségekkel és persze az egyházmegye papságával is, hogy közösen valósítsuk meg azokat az elképzeléseket, amiket korábban elterveztünk – mondta dr. Veres András.

A megyéspüspök a műsorban arról is beszélt, el kell fogadnunk, hogy alapvetően egy ateista, hedonista világban élünk, ahol sok esetben a vallás háttérbe szorul. dr. Veres András egyik jövőbeli fő célja, hogy a családokat megszólítva minél több hívet csábítson a templomokba és a plébániákra. A püspök szerint ez nem lesz egyszerű feladat, de előbb – utóbb sikerülhet.

– Szomorú tény, hogy a világ ebbe az irányba halad, ami ellen azért a megye papsága, a vezetésemmel sokat tehet, ezért a következő időszakban a családokra fókuszálunk, ha egy-egy családtagra hatni tudunk, egész famíliákat nyerhetünk meg, mert minden ember, hívő, csak segíteni kell nekik megtalálni Istent – hangsúlyozta a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke.

Szombathelyen a Szent Márton – év programjaiból vette ki a részét a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, Győrben pedig hamarosan indul a Szent László – év. Dr. Veres András úgy véli, a 2017-es év nem csak a hívek számára lesz felemelő érzés.

– Nagyon örülök, hogy a kormány is felkarolta a kezdeményezést és támogatja az emlékév programjait, amelyek nem csak a hívő, templomba járó emberek számára nyújtanak pluszt, de mindenki profitálhat belőlük – tette hozzá dr. Veres András. A megyés püspök a közeljövőt illetően a győri székesegyház nagyszabású felújítását is megemlítette, ennek részleteiről február második felében számol majd be részletesen az egyházmegye.

A Győr+ Tv Konkrét című műsorában a teljes beszélgetést ma este 21.30-től tekinthetik meg!

ZKÁ