Győr+
2012.08.09. 17:41

HELYSZÍNI: Kozák Danuta az új királynő

A magyar küldöttség hetedik aranyérmét szerző Kozák Danuta csodálatos versenyzése után boldogan fogadta gratulációnkat. A sportoló két nap alatt másodszor állhatott a dobogó legtetején.

Kozák Danuta a kajaknégyes után a királykategóriának számító egyesben is olimpiai bajnok lett, így ma csak az ő tiszteletére szólt a magyar himnusz a Dorney-tó partján.

– Úgy gondoltam, hogy nem figyelem, hol állok és csak saját magammal foglalkozom. A célban néztem ki egyedül oldalra és akkor láttam, hogy fölényesen nyertem. Előzetesen azt hittem, sokkal szorosabb lesz a futam – nyilatkozta Kozák Danuta. – A verseny előtt izgultam, de közben már nem, hiszen tudtam, hogy nekem a hajrá az erősségem, míg a többiek a rajtnál jobbak, de nem bírják a végét. Talán a végén még egy kicsit robbanthattam volna, de szerencsére nem kellett. Úgy érzem, kihoztam magamból a maximumot és ezért is jöttem Londonba. Az volt az álmom, hogy egyesben is aranyérmet nyerjek, és ezt viszonylag fiatalon elértem, így nagyon boldog vagyok.

Lakner Gábor