HELYSZÍNI Új rendőrkapitány és parkolóhelyek

Győr+
2015.06.26. 10:09

A szokásosnál több az érdeklődő a mai közgyűlésen. Többen Püspökerdő felirattal álltak fel. Borkai Zsolt polgármester tudomásul vette a demonstrációt, de mint mondta, ma erről nem lesz döntés, s később is figyelembe veszik az állampolgárok véleményét.

12.04

Sorban, vita nélkül szavazzák meg a képviselők az előterjesztéseket a nyári szünet előtti utolsó közgyűlésen, illetve holnap Szent László napi díszközgyűlést tartanak.

 

11.58

A Győr-Szol részére javasolt tagi hitelről tárgyalnak a képviselők.

Varga Márk (MSZP-EGYÜTT) szerint a rezsicsökkentés a helyi szolgáltatót hozza nehéz helyzetbe, jelen esetben a Győr-Szol Zrt-t.

Dr. Neupor Zsolt (DK) úgy reagál, a Győr-Szol stabil, ez a kölcsön egy beruházás megvalósításához szükséges. Ez az EYOF-hoz kapcsolódó beruházás jó, támogatni kell – hangsúlyozta.

 

11.54

A Rába Quelle Élményfürdő fejlesztésére, felújítására tesz a közgyűlés javaslatot.

Takács Krisztián (Jobbik) azt mondja, örül minden fejlesztésnek, de mikor lesz végre a strand is felújítva?

Borkai Zsolt szerint ez egy érzékeny terület, nehéz megtalálni a pályázatokat úgy, hogy az üzemeltető egy cég, a Rába Quelle, a mi költségvetésünkből sem látom lehetőségét, hogy nagy összeget biztosítsunk erre – tette hozzá.

Az előterjesztést megszavazták.

 

11.47

A hulladékgazdálkodási rendszerről van szó. Borsi Róbert (FIDESZ-KDNP), a Társulási Tanács elnöke többek között elmondta, jelenleg több közbeszerzés van folyamatban, melyek egyik eleme a hulladéktárolók beszerzése, cseréje. A pályázat sikeres megvalósulása esetén az önkormányzat, illetve intézményei is egyedileg mérhető tárolókat kapnának – ez is szerepel például a fejlesztési célok között.

 

 

11.44

A negyedik napirendnél járunk. A tervezetben ez harmadikként szerepel, itt tanulmányozhatják a napirendi pontokat. A testület elfogadta ezt is.

 

11.41

Folytatódik a közgyűlés. A harmadik napirendi pont lényege, hogy Újváros és Sziget városrészekben szeretnék kiterjeszteni a fizetőparkoló-hálózatot az alábbi helyeken:

 

1. a Petőfi tér nyugati oldalán a Petőfi híd és a Kossuth Lajos utca között,

2. a Kossuth Lajos utcában az Erkel Ferenc utca és a Burcsellás köz között,

3. a Rába Quelle Élményfürdő Töltésszer utcáról nyíló nyílt parkolója


Utóbbi parkolót elsősorban nem a fürdő vendégei használták, emiatt a Rába Quelle többször is az önkormányzat segítségét kérte. Megoldásként a terület fizetőssé tételét javasolták sorompós rendszerrel.

Fodor Roland szerint az előterjesztés hosszú távon nem ad megoldást.

Fekete Dávid szerint a fürdő előtti parkoló kérdése a legfontosabb, a fürdő vezetése hosszú évek óta kéri a probléma megoldását, lépni kell. Újvárosban kérdés volt, meddig terjedhet a fizető parkolók határa. Azt tudom mondani, mint az előző előterjesztésnél, az ott élők érdekeik tartjuk szem előtt, kedvezményes parkolási övezetet létesítenek itt. Parkolóbérletet szintén kedvezőbben kívánnak itt adni.

A testület megszavazta az előterjesztést.

 

11.25

Borkai Zsolt szünetet rendelt el, ezután a fizető-parkolóhelyek kiterjesztéséről tárgyal a testület.

 

10.30

Megkezdődött a vita az ifjúsági házról. Pollreisz Balázs (MSZP-Együtt) az első hozzászóló. Utalt arra, hogy a javaslatban három terv szerepel. Az egyik a felújítás, a másik a parkolóház építése, a harmadik szintén parkolóház kiegészítő funkciókkal.

Glázer Tímea (DK) szerint nem oldaná meg a belvárosi parkolási gondokat, ha az ifjúsági ház helyett parkolóházat építenének. Úgy véli, nem veszi figyelembe az előterjesztés az ott élők érdekeit.

Borkai Zsolt polgármester utalt rá: valóban összegyűjtöttek 1300 szavazatot, de az aláírók jelentős része nem a környéken él.

Fodor Roland (Jobbik) úgy látja: a Belváros peremén lévő utcában kellene parkolóházat építeni hosszú távú program keretében.

Borkai Zsolt emlékeztetett arra, hogy a Belvárost élhetővé tették, a baloldal részéről is álságos a Belvárost a parkolóháztól félteni.

Dr. Neupor Zsolt (DK) előkészítetlennek tartja az előterjesztést. Módosító javaslata szerint újra meg kell vizsgálni a kérdést, s a polgármester három hónap múlva hozza vissza a közgyűlésre a napirendet. Ő több elemű, komplex megoldást szeretne.

Minden szükséges információval rendelkezünk, ismerjük a felújítás iszonyatos összegét – 800 millió forint -, s van az önkormányzat által támogatott ifjúsági közösségi tér a városban, nevezetes a Rómer Ház – válaszolta Borkai Zsolt.

Dr. Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a környékbeli lakók gyakorlatilag minden tömeges, szórakoztató, zenei funkció ellen tiltakoztak. Időközben funkciójában teljesen alkalmatlanná vált a hely, a fiatalok részéről nem volt rá valódi igény. Tévedés, hogy a parkoló autók okoznak elsősorban légszennyezést a városban, hanem a köröző, járó motorral várakozó, helyet kereső kocsik, mondta a képviselő.

 

 

Radnóti Ákos alpolgármester arra hívta fel a figyelmet: a felmérések szerint a jelentős többség, 63 százalék a vegyes használatra szavazott.

Borkai Zsolt emlékeztetett arra, hogy annak idején sokan ütötték az akkori polgármester asztalát, hogy szüntesse meg az ifjúsági ház programjait, mert nem tudnak aludni, kulturálatlan a környék.

Belvárosi képviselőként is felszólalt dr. Somogyi Tivadar alpolgármester. Számtalanszor éjszaka kellett nyugalmat teremteni, rendszeresek voltak a botrányok, emlékeztetett. A Jobbik javaslata nem működik, mondta tapasztalatai alapján az alpolgármester. A Rómer-ház mellett a BBMK is lehetőséget ad az ifjúsági rendezvényre, fűzte hozzá.

Fekete Dávid alpolgármester: a belvárosiak folyamatosan panaszkodnak arról, hogy főleg télen nem tudnak parkolni. A városmagot elzárták a parkolók előtt, de ennek a környékén kell szükség van parkolóházra.

Szeles Szabolcs (Fidesz-KDNP): annak idején azért jártunk az ifjúsági házba, mert nem volt más. A Petőfi jelenleg alkalmatlan funkciója betöltésére, egyébként is széles a kínálat.

A Belvárosba a helyiek menjenek be autókkal, a többieknek adjunk lehetőséget a peremen parkolni, ismételte meg Fodor Roland.

Bárány István (független) azzal kezdte, hogy vele együtt az ifjúsági ház is idősebb lett. Változott a mostani ifjúság igénye, az ifjúsági ház ezt nem tudja kielégíteni. A Belvárosban meg kell teremteni a parkolás lehetőségét, hangsúlyozza.

Dr. Sík Sánor (Fidesz-KDNP) szerint gazdaságosan az ifjúsági ház nem felújítható. A belvárosi parkolás szükségesssége mellett érvelt.

Juhász István (MSZP-Együtt) városi fórumot hiányol a kérdésről, átfogó koncepciót szeretne.

Győr rendelkezik ilyen koncepcióval, szomorú számomra, hogy a képviselő úr ezt nem ismeri, válaszolta Borkai Zsolt.

Glázer Tímea a légszennyeződésről beszél. Azt is megemlíti, hogy a ház felújítása 800 millióba kerül, a parkolóházé pedig 700 millióval többe.

Dr. Dézsi Csaba András: a parkolóházaknak modern légelszívó berendezései vannak már mindenütt a világon, nem kell félni tehát a légszennyezéstől.

A közgyűlés végül azt a javaslatot fogadta el, hogy az ingatlan vegyes funkciót kapjon, akár többszintes parkolóház, benne közössségi, szolgáltatási vagy kereskedelmi funkcióval.

 

10.20

Csizmadia Gábor megyei rendőrfőkapitány vezeti elő az első napirendi pontot, amely a Győri Rendőrkapitányság új vezetőjének kinevezéséről szól.

Június 1-jei hatállyal Váczi Attila rendőr alezredest nevezték ki a Győri Rendőrkapitányság élére. Horváth Csaba megbízatását május 28-án vonta vissza indokolás nélkül Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány.

Csizmadia Gábor kiemelte, az új rendőrkapitány többek között a lopások, rablások, garázda jellegű bűncselekmények még hatékonyabb, eredményesebb felderítését, a nyomozások lefolytatását határozta meg.

Váczi Attila a közgyűlésnek elmondta, 1992-ben került a győri rendőrkapitányságra nyomozóként, 2010-től pedig a felderítő osztályt vezette a megyei rendőrkapitányságon. A győri születésű rendőrkapitány bízik benne, sikerül egy még biztonságosabb, élhetőbb várost kialakítani, továbbvinni. A megkezdett munkát folytatjuk, és még eredményesebb munkavégzésre fogunk törekedni. Kérdésre válaszolva kifejtette, a bűncselekmények megelőzésére nagy hangsúlyt fektetnek, a civil rendészeti szerveket még inkább be kívánják vonni a feladatokba. Az illegális bevándorlókkal kapcsolatos kérdésre elmondta, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy meg tudják akadályozni, hogy az illegális bevándorlók jogsértéseket kövessenek el. A kábítószter problémával kapcsolatban elmondta, korábban a drogok elleni fellépés élharcosai voltak, kiemelt feladatként fogjáék krezelni a megelőzést és a felderítést. napi gyakoriusággal tárunk fel ilyen bűncselekményeket – tette hozzá.

 

 

A közgyűlés támogatta Váczi Attila kinevezését.

 

10.04

A Petőfi Ifjúsági Ház hasznosításáról a második napirendben tárgyalnak. Előtte javaslatot tesznek a városi rendőrkapitány vezetője kinevezésének támogatására.

 

Fotó: O. Jakócs Péter