„Hergeli” úr utazása a győri közéletben

Ugyan a farsangnak vége, mi fogalma van erről a győri „városvédők” vezetőjének? A nagy mókamester, a vidéki deszkaporondok elfeledett „gegmenje” lokálpatrióta jelmezt húzott. Mert ezt várják el tőle a megbízói.

„Hergeli” úr négy évet töltött a győri közgyűlésben. Egyike volt 2006-ban azoknak, akiknek a bejutásán még a történelmi önkormányzati győzelmet elért Fidesz–KDNP vezetése is szájtátva csodálkozott. „Még az Ákos is bekerült, gyerekek!” – csapkodták a térdüket a kacagástól a jobboldali képviselők, hiszen mindenki tudta, hogy „Hergeli” urat amolyan pufferemberként indították, hogy kilegyen a létszám… És „Hergeli” bejutott. Politikus lett – ő ezt hitte. Tényező. Iskolapéldája, hogy egy diplomáciai antitalentum hogyan esik talpára, ha megtalálja a „nagyon vak” szerencse.

„Hergeli” úrról nem őriznek semmi értékelhetőt a városi közgyűlés 2006 és 2010 között íródott közgyűlési jegyzőkönyvei. Évtizedek múltán sem keresik, kutatják majd hozzászólásait a levéltárosok és a történészek.

Hősünkről annyi maradt meg a testületi ülésekre járó ember emlékezetében, hogy fontos napirendi témák közben is kedélyesen cseverészik baloldali cimboráival. A lábfelcsapós, hátba veregetős stílusáról elhíresült „Hergeli” viselkedése nem egyszer váltott ki megütközést saját frakciójában is. Mindenki tudta, hogy „Hergeli” rosszkor volt rossz helyen, és ahova való lett volna, az nem a 130 ezer ember érdekeit képviselő győri közgyűlés.

Azt szokták mondani, hogy akinek felvitte az Isten a dolgát, és alkalmatlan arra, amit csinál, legalább húzza meg magát, és igyekezzen áldani asorsát. „Hergeli” nem ezt tette. Valószínűleg a józan ésszel állt hadilábon, de szó sem volt arról, hogy megbecsülte volna magát. Sőt, ásni kezdte a saját „politikai” sírját. „Hergeli” úr harcolni kezdett. Mutatni akarta, hogy ő valaki. Végzetes lehet ez egy olyan emberre nézve, aki összekeveri a politikusi pályát és a vásári kikiáltóságot.

„Hergeli” kitalálta, hogy városvédő. És mint ilyen, teljes politikai vaksággal megáldva, KDNP-s képviselőként nekiesett a Fidesz–KDNP-s városvezetésnek. Minden ok nélkül. Jelképes pajzsával úgy futott a falnak, hogy nagyobbat koppant, mint Arany János „éji bogarai”. Öngólt öngólra halmozva, lassan kivívta az ellenzék szimpátiáját. Aki Trianon miatt tüntetett, ott találta magát, hogy az MSZP korábbi városi elnöke lett az egyik legkedvesebb komája. Magatartása minden volt, csak kereszténydemokratához illő nem.

A városvédő „Hergeli” úrra nem volt szükség a 2010-es kampányban.

Miután elveszítette a képviselői helyét, és kiszúrták, hogy a városházára is csak azért jár, hogy az információkat hozza – vigye , „Hergeli” körül elfogyott a levegő. Mondhatnánk, eddig tartott a világ dicsősége.

„Hergeli” azonban megszerette a villogást, a szereplést. Nem tetszett neki, hogy „abcúg” lett. Még a végén dolgozni kell menni – gondolhatta.

Felvette hát az érdek-lokálpatrióta gúnyáját, és aggódó győriként folytatta küzdelmét a városvezetés ellen. A magát dacos jobboldalinak retusáló „Hergeli” kiutált az általa vezetett egyesületből mindenkit, aki nem értett egyet önös politikai ambícióival. Úgy ólálkodnak körülötte az ellenzékiek, mint a róka a tyúkudvarban.

Ők tolják, ők biztatják: üssön, rúgjon minél nagyobbat a győri önkormányzatba, hiszen annál nagyobb adu, mint egy volt jobboldali képviselő, aki civilként, városvédőnek öltözve aggódik, és félti Győrt a „megátalkodott” fideszesektől, nem is kell. Lehet érvelni a középkori várfallal, bástyákkal és kazamatákkal. A lényeg, hogy a témát felszínen kell tartani, mert ezt kívánja az ellenzéki politikai csoportok érdeke. Amit „Hergeli” művel, annak semmi köze a városvédelemhez. Az csak egy célt szolgál: faragni kell a győri önkormányzatot, no és „Hergeli” barátunkat majdan meg kell jutalmazni ezért, ha esetleg az ellenzék újra döntéshozó helyzetbe kerül. Ez az egyetlen esélye. Hogy lokálpatrióta jelmezbe bújva elárulja azokat, akik annak idején besegítették őt a városi közéletbe.

Hát, röviden ez „Hergeli” úr története. A városvédőé, aki elhitte, hogy tényező. És aki nem vette észre, hogy a farsangnak vége, és ilyenkor az álarcok lehullanak. A jelmez alól pedig előkerül a nagy büdös valóság. Egy ember, aki semmit sem tud, és csak ahhoz ért, hogy megpróbálja a győrieket hergelni. Saját kudarca, hogy ebben is vesztes.

Bakács László

Fotó: O. Jakócs Péter