Győr+
2016.12.11. 15:25

Hét-rét a Széchenyi téren

A gyerekek megérzik, ha szeretik őket. Márpedig a Kis-Hétrét együttes, valamint azok a költők, akiknek a megzenésített verseit énekelik, szeretik. A zenészek nekik játszottak a Széchenyi téren.

 

A zalaegerszegi Hét-rét különböző zenekari felállásban már 15 éve játszik megénekelt verseket, világzenét. A Kis-Hétrét főleg gyermekeknek szánt műsora Nagy László, Kányádi Sándor, Gazdag Erzsi játékos sorait idézi.

Sok más, gyermekek előtt fellépő együttes gügyögő, bornírt idiotizmusával szemben a Kis-Hétrét költői zenével emelkedik fel a versekhez. Ennek ellenére egyáltalán nem mesterkélt, nem szépelgő, nem fennkölt, nem távolságtartó, ellenkezőleg: egyszerűségében értelmes, értelmességében egyszerű. Sok hangszerrel dúsított, a gyerekfülnek kedves, pajkos, néhol zsiványos, emberi muzsika szólt.

A Széchenyi téren láttunk járni alig tudó kisgyereket, aki szó szerint kiugrott a kocsijából és a maga módján táncolni kezdett erre a muzsikára.

A Kis-Hétrét – Hochrein Judit, Kardos Endre Bozi, Lőrincz Kálmán Lorenzó – meghódította a járókelőket. Derűs volt tőlük a délelőtt.

Jó volna viszontlátni és -hallani őket.

Gy.P.