Híres asszonyok nyomában

„Van-e a nőnek lelke? Csupán a 18. század végére dőlt el a kérdés: igen, van. A magyarázat azonban – ami nyugvópontra juttatta ezt az akkortájt komoly vitát – inkább mondható kínosnak, mintsem elismerőnek. A nőknek is kell, hogy legyen lelkük, hiszen a férfiaknak is van, és őket is asszony szüli” – mondta dr. Kertész Botond történész a városi könyvtárban tartott előadásán.

Manapság egyértelműnek tűnik ugyan, de a modern nő nem létezett mindig. A társadalmi változások, a szociális krízisek és a hagyományos női szerep kibővülése keltette életre, majd formálta. „A hagyományos társadalomban a gondoskodó családanya szereppel azonosították az asszonyokat, amelybe a gyermeknevelésen kívül a háztartás fenntartása éppúgy beletartozott, mint a család tulajdonában lévő, akár több ezer holdas birtokokkal kapcsolatos ügyintézés. Két archetípust azért hadd említsek kivételként: Szűz Máriát, az életét Istennek szentelő asszonyt, illetve Kleopátrát, a helyzeténél fogva hatalommal bíró nőt. Egyikük sem felel meg a tipikus családanya képnek, mégis elfogadott volt akkoriban az a viselkedésminta is, amelyet ők képviseltek” – magyarázza dr. Kertész Botond.

A történész a ’48–49-es szabadságharcot követő megtorlást, majd a kiegyezés utáni gazdasági fellendülést nevezi meg fordulópontként a modern nő megszületésének folyamatában Magyarországon. „A kivégzések, a fogság, illetve a kényszerbesorozás következtében családok százai, ezrei maradtak férfiak nélkül, tehát az egyedül maradt nőkre új feladatok vártak. A gazdasági fejlődés a nagyvárosi életformát hozta magával, az új szellemi irányzatok megjelenése pedig már egyenes utat jelentett a modern női karakter kialakulásához. Milyen egy modern asszony? Hasonlít már a férfihoz, általában egyedül van, ad a külsejére és kifejezi önmagát. Nem feltétlenül akar tovább a férfi árnyékában élni” – hangsúlyozza a történész.

Az előadás során bemutatott női arcképcsarnokban többek között olyan életutakkal ismerkedhetett meg a hallgatóság, mint a színésznő Laborfalvi Rózáé, a pápától kihallgatást nyert Slachta Margité, a reformkor első irodalmi nemzedékének női költőjeként számon tartott Dukai Takách Judité, valamint a francia típusú szalonjukról híressé vált Wohl nővéreké.

„A megismert életrajzokkal cáfolhatók Madách szavai, miszerint a nők nem alkalmasak olyan fokú szellemi tevékenységre, mint férfitársaik. Láthattuk, hogy a fent említett asszonyok a kulturális élettől kezdve a politikán és az irodalmi tevékenységen át egészen a társasági lét színteréig mindenhol megállták a helyüket, és nem is akárhogyan” – összegez dr. Kertész Botond.

Az előadó végül – a híres asszonyok életrajzaiban közös pontokat keresve – arra adta meg a választ, hogy miként írhatjuk be magunkat nőként a történelembe. A „recept” a következő: Vészeljük át a magán életi vagy társadalmi kríziseket, tehetségünk mellé kellő bátorsággal rendelkezzünk, és a korszerűség elve szerint mérjük fel, majd teljesítsük be a korunk kívánta igényeket. Így talán ránk is emlékeznek majd.

Horváth-Simon Barbara