Hogyan ne váljunk áldozattá?

Győr+
2014.05.28. 10:42

Ha tükörbe nézett az idős asszony, a tolvaj kezét látta az arcán, a gyerek, akinek telefonját ellopták, elhunyt édesapja üzenetei fájlalta, akit kiraboltak, annak a fürdőszoba ablakáról mindig az villant be, hogy ott mászott be a tolvaj. Ők az áldozatok, akik nem csak értékeiket vesztették, de lelkileg is sérültek. A lelki trauma feldolgozásában is közreműködnek az Áldozatsegítő Szolgálat munkatársai.

A Szakmai összefogás az áldozatokért Győr-Moson-Sopron megyében címmel induló projekt sajtótájékoztatóján mutatták be, milyen segítségben részesülhetnek az áldozatok, illetve hogyan lehet megelőzni azt, hogy valaki áldozattá váljon.

 

 

Háromszéki Ildikó, a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatója elmondta, hogy 105 millió forintos támogatást kaptak a projektre, melynek célja, hogy az áldozatoknak képzett szakemberek közreműködésével segíteni tudjanak.

 

– Nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek is részesülhetnek a támogatásban. Kiadtuk az úgynevezett „Kapcsos Kézikönyvet,” mely a megelőzési programhoz, a lelki segítségnyújtáshoz ad fontos ismereteket, módszertani tanácsokat– hangsúlyozta az igazgatónő.

 

A „Kapcsos Kézikönyvet” Bojtosné Tripolszki Margit, a gyermekvédelmi központ igazgató-helyettese, projektmenedzser mutatta be. A kiadvány két változatban készült, egyrészt az áldozatok és áldozattá vált egyének számára, másrészt az áldozatvédelem és áldozatsegítség területén dolgozó szervezeteknek és önkénteseknek.

 

– A projekt célja a bűncselekményeket előidéző okok hatásának mérsékelése, a sértetté válás veszélyének csökkentése, a közösség biztonságának növelése. A helyi együttműködésének révén az állampolgárok jól hasznosítható, könnyen elérhető információkat szerezzenek arról, miként előzhető meg, hogy a kriminális cselekmények sértettjeivé váljanak – ismertette a füzetek tartalmát az igazgató-helyettes.

 

A Korszerű Megelőzési Programról Szabó Csaba főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának megbízott vezető-helyettese beszélt.

 

-A pályázati projektünk költségvetése lehetővé tette, hogy a megyei rendőrkapitányság egy kisfilm készítésével és sugárzásával csatlakozzon ahhoz a médiatárhoz, amelynek az alkotásai a bűncselekmények megelőzésére szolgálnak – mondta.

 

A sajtótájékoztatón bemutatott kisfilm az áldozatsegítés témakörét dolgozza fel. Az állami áldozatsegítség rendszerének, valamint az ügyintézés menetének ilyen személetes ábrázolása jelenleg egyedülálló az országban.

 

Az áldozatok belső konfliktusainak feloldásában fontos szerepet játszik a lelki segítségnyújtás. Az „Ágnes-program” keretében megvalósuló új szolgáltatás a bűncselekmények áldozati számára lehetővé teszi a pszichológus közreműködését.

 

– Az áldozatok leggyakrabban tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot, dühöt, haragot vagy nyugtalanságot éreznek a bűncselekménnyel kapcsolatban. Az ingyenesen igénybe vehető támogatás megteremti a bűncselekmények áldozat számára a szakszerű lelki segítségnyújtás lehetőségét- számolt be az „Ágnes programról” dr. Rácz Rita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata Áldozatsegítő Osztályának a vezetője.

 

A szakember történeteket idézett fel arról, milyen bűncselekmények okozta lelki problémával fordultak hozzájuk az áldozatok.

 

Volt, akinek a házába betörtek, s azóta a sértett ahányszor az ablakra nézett, csak a betörésre gondolt, hiszen ott mászott be az elkövető.

 

Egy gyereknek a telefonját lopták el, neki azért volt nehéz feldolgoznia a történteket, mert elhunyt édesapa korábbi üzenetei voltak elmentve a készülékben.

 

Egy idős nénit az utcán raboltak ki. Azt még fel tudta dolgozni, hogy a tolvaj a táskáját lerángatta róla, s elhunyt férjétől kapott nyakláncát letépte. Azonban azt már nem, hogy az elkövető a kezét az asszony arcára tette, miközben megfosztotta értékeitől. Ha tükörbe nézett, mindig a tolvaj kezét látta az arcán. Ez annyira megviselte, hogy nem tudott egyedül élni, lányához költözött. Ekkor fordultak az áldozatsegítő osztályhoz, ahol segítettek neki a megrázkódtatás feldolgozásban és azóta már vissza is tért az otthonába.

 

– Ezek a példák is mutatják, hogy nem tudhatjuk melyik bűncselekmény milyen lelki sérülést okozhat. Merjünk segítséget kérni- biztatott dr. Rácz Rita.

 

A megyei gyermekvédelmi központ gondozottjai számára a pályázat keretében nyílt lehetőség színházi foglalkozások szervezésére is.

 

– Integrált színházként ép és fogyatékkal élők együtt lépnek fel – mutatta be a színházi kísérletet Pichlerné Gábor Beáta, a gyermekvédelmi központ programfelelőse.

 

Kovács Veronika