Hoogenband is a győri EYOF-ot várja!
Pieter Van den Hoogenbandtól megtudtuk, hogy mit jelent számára az EYOF, és milyen emlékeket őriz Magyarországról, Fábián Lászlótól pedig, hogy mire kell figyelniük a csapatvezetőknek. A szerdai eseménydús nap után csütörtökön helyszínbejárásokkal folytatódik a győri Chefs de Mission Seminar.
A háromszoros olimpiai bajnok úszó, Pieter van den Hoogenband – akinek világcsúcsát nyolc éven keresztül senki nem tudta megdönteni – az utrechti Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál versenyigazgatója volt, a győri eseményre pedg mint a holland EYOF-csapat vezetője érkezett. Az egykori világcsúcstartó első sikerét az 1993-as Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon érte el és most csapatvezetőként az a célja, hogy a fiatal sportolókat ösztönözze, hozzásegítse sikereik elérésében.
Az úszólegenda a Győrplusznak nyilatkozik
“Elkötelezett támogatója vagyok az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak. Ez az a verseny, ahol a fiatal sportolókat segíthetjük abban, hogy fejlődhessenek, hogy minél jobb eredményekre legyenek képesek. Európa valamennyi országából érkeznek majd a tehetséges gyerekek, így az eseménynek van egy természetes atmoszférája, ami semmivel sem összehasonlítható.
Hoogenband a győri értekezlet előadásán
“ Hollandia nemzeti hőse nagyon szép emlékeket őriz Magyarországról, hiszen utolsó nagy győzelmét Budapesten, az Úszó Európa-bajnokságon aratta. “Ez egy nagyon-nagy pillanat volt számomra, hiszen az utolsó nagy győzelmemet itt értem el Budapesten, Magyarországon, ahol aranyérmet szereztem. Emlékszem, hogy a magyar emberek roppant segítőkészek voltak, nagyon-nagyon jó emlékeim vannak a magyar úszókról is, akik tehetségesek, szenvedélyesek, professzionálisak. Magyarország nagyon büszke lehet rájuk.“
Fábián László és Hugoo a Chefs de Mission Seminar-on
„Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál szervezésének folyamatában kiemelt szerepet játszik a különböző országok csapatvezetőinek találkozója” – fogalmazott Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója. A szakember szerint, a csapatvezetőknek, bár több dolgot kell egyszerre koordinálniuk, a szállástól az utazásig, a biztonságon át a versenyhelyszínekig, mégis az a leglényegesebb, hogy a csapat otthon érezze magát, akárhol is versenyeznek. Mint mondta, ebből a szempontból Győrben sokkal könnyebb dolguk lesz majd a magyar fiataloknak. “Minden nehézséget le kell vennünk a sportolók válláról, ha bármilyen kérésük van, igyekszünk segíteni és megelőzni a problémákat. Ha már ott vagyunk a versenyhelyszínen, akkor a kényelem megszervezése az egyik legfontosabb szempont, hogy nyugodtan tudjanak felkészülni, pihenni annak érdekében, hogy a legjobb eredményt hozzák ki magukból.” Arra a kérdésre, hogy mit üzen azoknak a fiataloknak, akik majd a győri EYOF-on versenyeznek, Szöul olimpiai bajnoka így felelt: “Érezzék jól magukat, próbálják a legjobbat kihozni magukból, hiszen már most rengeteg munka van a fiatalok mögött. Tekintsék ezt egy olyan állomásnak, amely arra az olimpiai ösvényre helyezte fel őket, ami remélhetőleg további ifjúsági olimpiákhoz, vagy felnőtt olimpiákhoz vezet majd, hiszen nem kérdés, hogy ezt a légkört, amit egy ilyen nemzetközi verseny jelent, nem lehet edzéseken, sőt nemzeti bajnokságokon sem megtapasztalni.”
Borkai Zsolt a kézilabda sorsolásán
A Győrben zajló csapatvezetői értekezlet programján szerepelt három sportág sorsolása is. A ceremónián először a kézilabda csoportjait sorsolták ki:
Lányok:
A csoport: Norvégia, Hollandia, Románia, Magyarország
B csoport: Dánia, Oroszország, Franciaország, Montenegró
Fiúk:
A csoport: Horvátország, Németország, Dánia, Magyarország
B csoport: Franciaország, Szlovénia, Spanyolország, Izland
Kihúzták a kosárlabda-csoportokat is
A kosárlabda sorsolásának eredménye:
Lányok:
A csoport: Csehország, Litvánia, Magyarország, Németország
B csoport: Fehéroroszország, Törökország, Spanyolország, Olaszország
Fiúk:
A csoport: Finnország, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Olaszország
B csoport: Livánia, Észtország, Magyarország, Törökország
Végezetül a torna sportág sorsolása következett, ahol a nemzetek szerhez kerülésének sorrendjét állapították meg. A fiúknál 33, míg a lányok mezőnyébe 36 ország nevezett.
Kapcsolódó cikk: Megkezdődött az EYOF-ot előkészítő csapatvezetői értekezlet
Fotó: O. Jakócs Péter