Győr+
2017.05.26. 19:00

Hőseire emlékezett Győr – fotókkal

Ökumenikus istentisztelettel és koszorúzással emlékeztek a magyar történelem hőseire pénteken, a Radó-szigeten levő hősi emlékműnél. Ünnepi beszédet Fekete Dávid alpolgármester, a Centenáriumi Bizottság elnöke mondott.

Kürtszó jelezte az ünnepség kezdetét péntek délután, majd a Himnusz hangjai csendültek fel.

Ünnepi beszédében Fekete Dávid felidézte, hogy május utolsó vasárnapján azok előtt hajtunk fejet, akik katonaként vagy civilként életület adták a magyar szabadságért és függetlenségért. Pontosan száz éve alkotott törvény az Országgyűlés a Magyar Hősök Emléknapjáról. 1945-ig minden május utolsó vasárnapján tisztelegtek a hősök emléke előtt. Majd hosszú szünet következett, a kommunista időszakban a feledés homálya fedte be az emléknapot. 2001-ben parlamenti döntéssel a hősök ismét visszakapták az őket megillető emlékezés napját.

Fekete Dávid alpolgármester is koszorúzott

Fekete Dávid úgy fogalmazott, az idei Szánt László évben rá és kortársaira is emlékezünk. Beszélt arról is, hogy pontosan 120 éve építették meg a Frigyes-laktanyát, s Győr az elmúlt évszázadban kiemelkedő katonai központnak számított.

Tisztelegjünk most azok előtt, akik nem féltek csatába menni, s csak egy cél lebegett a szemük előtt, a haza védelme – zárta gondolatait Fekete Dávid.

Ezt követően a Hangraforgó együttes műsorral tisztelgett a hősök előtt, majd a történelmi egyházak képviselői imájukat ajánlották a hősökért.

Díszőrség tisztelgett a hősi emlékműnél

A megemlékezés végén a résztvevők elhelyezték a kegyelet virágait a hősi emlékműnél, ahol díszőrséggel tisztelgett a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrede, a Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasza, a Magyar Nemzetőrség Török István Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége és a Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesület.

Fotók: O. Jakócs Péter