Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen

Győr+
2019.07.22. 15:04

Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek második napján.

A háromszoros olimpiai bajnok a hétfői döntőben 2:07.53 perces idővel csapott célba, megszerezve ezzel saját maga nyolcadik, a magyar úszósport 29. nagymedencés aranyérmét. Hosszú – aki sorozatban negyedszer nyerte meg ezt a számot – a magyar küldöttség második dobogósa a Koreai Köztársaságban, korábban a nyíltvízi úszók 5 kilométeres számában Rasovszky Kristóf diadalmaskodott.

Kozma Dominik a hatodik idővel bejutott a döntőben 200 méter gyorson hétfőn, a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek második napján. A 28 éves magyar versenyző – aki két évvel ezelőtt hatodik volt ebben a számban a Duna Arénában – az előfutamból a nyolcadik helyen jutott tovább 1:46.55 perces eredménnyel. Akárcsak délelőtt, ezúttal is erősen kezdett, ellentétben azonban akkori úszásával, ezúttal nem engedett ki a végén és az országos csúcsától mindössze három századdal elmaradva, 1:45.57-es idővel csapott célba, amivel összesítésben a hatodik lett.

“Ez megint egy nyugodt úszás volt, egy kicsit többet tettem bele, mint reggel, százötvenig megint visszafogtam magam, aztán egy kemény utolsó ötven, amivel szerintem sikerült meglepni a többieket. Ebben az úszásban még simán van egy másodperc, ha nem több, és ezt holnap meg is fogom mutatni” – nyilatkozta Kozma.

A szám fináléját közép-európai idő szerint kedden 13.02 órakor rendezik.

MTI
Fotó: MTI Fotó: Kovács Tamás