Húszezer látogató a Győri Könyvszalonon
Több mint húszezren vettek részt a hétvégén a háromnapos Győri Könyvszalon eseményein. Az idei, XI. könyvünnep programjain harminc százalékkal több látogatót köszönthettek mint tavaly - mondta Serfőzőné Tóth Andrea, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője a Győr+ Rádiónak.
Horváth Sándor Domonkos, a főrendező Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár igazgatója szerint a megnövekedett érdeklődés részben a sokszínű kínálatnak, részben pedig az országos médiakampánynak volt köszönhető.
Elégedettek voltak a forgalommal a könyvkiadók is.
A dedikációra vitt könyvek jó része elkelt, így szinte nem maradt példány többek között Böjte Csaba dévai ferences szerzetes Iránytű a végtelenhez című művéből és Endrei Judit Kemény Dénesről írt könyvéből- tudta meg a rádió.