Győr+
2018.05.17. 14:30

Indul a nagy nyári tábordömping

Kicsivel több, mint egy hónap, és kitör a nyári vakáció. A diákok komoly terhelést kapnak év közben, így nem csoda, hogy nagyon várják már a szünidőt. Ami álom a fiataloknak, az sokszor komoly stressz a szülőknek, nekik ugyanis általában dolgozniuk kell a nyári hónapokban is. Segítséget nyújthatnak a nyári táborok, amikből dömping lesz Győrben.

Többek között úszó, szamuráj, lovas, kalandor, nyelvi és sporttábor is várja a lurkókat. A Generációk Háza szakemberei már január óta készülnek a táboroztatási időszakra. A közelmúltban jött ki a nyomdából új kiadványuk „Gyere táborozni” címmel, és összegyűjti mindazokat a lehetőségeket, amelyeket az intézmény biztosít a táborozni vágyó diákoknak.

Hatalmas a választék, főleg napközis jellegű programokat kínálnak a családoknak. Az első táborok rögtön az iskola befejezése után, június 16-án indulnak, a táborzárás pedig idén július végén lesz, mivel a Generációk Házában kisebb felújítást terveznek augusztusra. Szinte mindegyik táborba lehet még jelentkezni, ami esetleg már betelt, ott megpróbálnak második turnust is indítani.

 

 

Az intézmény vezetője arra külön felhívja a figyelmet, hogy táborválasztáskor ne csak az árat, hanem azt is vegyék figyelembe a szülők, hogy melyik passzol leginkább a gyerek természetéhez. Egy mozgékony fiatalnak lehet, hogy nem a legjobb ötlet a sakktábor, míg a szamuráj táborban biztosan kiélheti hatalmas mozgásigényét. „Rengeteg olyan esettel találkozunk, amikor a szülő maga dönti el, milyen táborba küldje a gyermeket, pedig ez közös döntés kell, hogy legyen, igenis ki kell kérni a fiatal véleményét is arról, melyik táborba menne szívesen” – hangsúlyozta Kokas Éva, a Generációk Házának igazgatója. „Sokszor előfordul, hogy már csak nyáron, a foglalkozások kellős közepén derül ki, a diák nem is abba a táborba szeretett volna jelentkezni, csak a szülői döntés miatt került nem a számára legmegfelelőbb környezetbe” – tette hozzá. Ha többet is szeretnének megtudni a győri táborozási lehetőségekről, akkor érdemes figyelemmel kísérni a Győr+ Televízió jövő hétfői, Konkrét című műsorát, ahol minden fontos részletről beszámolunk.