Felhívás a X. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron való ingyenes részvételre.
A Széchenyi István Egyetemen 2019. április 10-én (szerdán) megrendezésre kerülő X. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron való részvételre várja a Széchenyi István Egyetem, az Universitas-Győr Alapítvány és az Universitas-Győr Nonprofit Kft. elsősorban a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék területén székhellyel/telephellyel rendelkező kutatást-fejlesztést folytató vállalkozások, innovátorok, egyéni feltalálók, kutatók, oktatók és diákok jelentkezését.
Részvételi feltételek:
A kiállításon a szervezők elsősorban az utóbbi 3 évben kifejlesztett új termékek és/vagy szolgáltatások, ill. jelentős fejlesztési eredmények bemutatására biztosítanak lehetőséget. Kiemelt lehetőséget kapnak a spin-off, start-up cégek, és a már bemutatható termékkel, prototípussal jelentkező kiállítók.
A szervezők azon vállalkozásoknak és magánszemélyeknek is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak, akik az egyetemisták, kutatók és a szélesebb szakmai közönség érdeklődését felkeltő szakmai és technológiai bemutatót (pl. 3D nyomtatás) kívánnak tartani standjukon.
A kiállításon bemutatásra kerülő találmányokat, védjegyeket, formatervezési és használati mintákat a vonatkozó jogszabályokban foglaltak alapján kiállítási kedvezmény, illetve kiállítási elsőbbség illeti meg.
Helyszín: Széchenyi István Egyetem aulája (9026 Győr, Egyetem tér 1.), ami 30-40 téma kiállítására biztosít ingyenes bemutatkozási lehetőséget kétféle módon:
– kiállító standon bemutatható prototípussal, termékkel, működő eljárással vagy szolgáltatással és/vagy
– poszterrel.
A kiállítói standokat és az egységes szerkezetű posztereket, valamint a rendezvény katalógusát a rendezvény szervezője készíti el, egyeztetve a kiállításon bemutatkozó vállalkozásokkal, magánszemélyekkel. A kiállítás megjelenik a Facebook-on is, még több nyilvánosságot teremtve a bemutatkozásra. A kiállítás az EFOP-3.4.4-16-2017-00011 projekt támogatásával valósul meg.
A kiállításra 2019. január 30-tól 2019. március 14-ig lehet jelentkezni. A jelentkezési lap csak online tölthető ki az innovacioskiallitas.sze.hu oldalon. A jelentkezők számára a jelentkezésük visszaigazolása után külön elektronikus felületet biztosítunk a kiadványba/plakátra kerülő információk megadásához.
A kiállítással kapcsolatban további információ, felvilágosítás kérhető az alábbi elérhetőségen:
Posta Bálint
Tel.: 06 70/977-1458
E-mail: [email protected]
Főszervezők:
Társszervezők: