Internetes aukción Rodin Gondolkodójának másolata
A híres szobrot árverésre bocsátó Sotheby's aukciósház 9,2 millió eurót remél az alkotásért.
Auguste Rodin híres szobra, a Gondolkodó egyik másolatát árverezi májusban a New York-i Sotheby’s aukciósház, amely 9,2 millió eurót (mintegy 2,8 milliárd forintot) remél az alkotásért.
A Gondolkodó eredetijét a párizsi Rodin Múzeumban őrzik. A másolat mellett a Sotheby’s májusi aukcióján még két másik alkotást is eladásra kínálnak az 1917-ben elhunyt francia művésztől.
A Gondolkodó Rodin legismertebb és leghíresebb, ezzel együtt a legtöbbet másolt munkája. Az aukción szereplő másolatot 1906-ban készítette Ralph Pulitzernek, a híres amerikai lapkiadó, a magyar születésű Joseph Pulitzer fiának.
A másolat is éppúgy 72 centiméter magas, mint az eredeti. Egy hasonló másolatot három évvel ezelőtt már elárvereztek, azért a darabért is mintegy 2,8 millió forintnak megfelelő összeget fizettek ki.
Auguste Rodin (1840-1917) az impresszionista szobrászat legnagyobb hatású képviselője volt. Leghíresebb alkotásai a Calais-i polgárok, a Gondolkodó és A csók. Szenvedélyesen szeretett rajzolni, vázlataiból, tanulmányaiból a budapesti Szépművészeti Múzeum is őriz néhányat, amelyekből tavaly kamaratárlatot rendeztek.
hirado.hu