Győr+
2018.05.21. 19:14

Ínyencségek és legendák Révfalu történetéből

Mi köze lehetett Mária főhadnagynak Révfaluhoz, vagy miért Áldozat utca és Malomsok sétány az elnevezése egy-egy utcának a városrészben?

Többek között ezekről a történelmi érdekességekről is mesélt Bana József levéltár-igazgató a szerdán megrendezett Életünk utcái, terei helytörténeti előadás-sorozat idényzáró programján a Kisfaludy Károly könyvtárban. A történeteket Kozma Endre, a Régi Győr közösségi oldal szerkesztőjének vetítése színesítette.

A Hollerház a Héderváry úton

 

Révfalut hosszas huzavonát követően 1905-ben csatolták Győrhöz, Zechmeister Károly polgármester hathatós közbenjárására a belügyminisztériumban – árulta el az előadó, hiszen Győr és Révfalu is akarta a csatlakozást, a megye azonban nem. Pedig a városnak is és a”falunak” is előnye származott az egyesítésből, amiről külön megállapodás született, ilyen volt többek mellett az iskolafejlesztés, az adók átvállalása, a vámok elengedése.

 

Rónay Jácint utca árvízben

 

Az évszázadok során Révfalu több környező települést is bekebelezett, amelyek korábbi létét ma utca nevek jelzik, ilyen például a Malomsok-sétány, az Esztergető vagy a Pataházi utca.

 

Révfalu látképe


Az utcanevekről szólva Bana József elmesélte, a Hédervári út nem azért kapta a nevét, mert Hédervárra vezet, hanem egy bizonyos Viczai Héder főispánról nevezték el. Talán csak a tősgyökeres révfalusiak tudják, hogy ki volt Lebstück Mária, akinek szintén utca őrzi a városrészben emlékét. Márai főhadnagyként talán ismertebb a név, aki a főhadnagyi rangig vitte a szabadságharc honvédseregében, néhány éven át Győrben élt, itt házasodott össze második férjével, végül nagy szegénységben halt meg és Jókai Mór írta meg regényes életét, Huszka Jenőt pedig operett írására ihlette. Talán Pöltenberg Ernőről is kevesen tudják, hogy a VII. hadtest, huszárezred parancsnoka volt Győrben, ezért kapott utcanevét.

 

Az épülő víztorony

 

Bana Józseftől megtudtuk, néhány hónapja ő is Révfaluban él, az 1946-ban Németh László Jánosról elnevezett utcában, amihez személyes kötődése is van. 1986-ban dr. Sáry Istvánnal és Hulesch Ernővel készítették el a költő életét bemutató kiállítást, amelyből munkásságát és a kivégzéséhez vezető körülményeket ismerhették meg az érdeklődők.

 

A Tulipános-iskola

 

Az előadó beszélt az 1944-45-ös amerikai bombázás részleteiről is, amikor a Vagon-gyár volt a célpont, de sok bomba célt tévesztett és Révfaluban pusztított, igen nagy károkat okozva emberéletben és a településben is. Emléküket az Áldozat utca őrzi.

Szóba kerültek a településrész emblematikus épületei is, az egykori Torkos-ház, amely óvóhelyként is szolgált, a ma is létező gyönyörű Tulipános-iskola, vagy az 1902-ben átadott víztorony.

 

F.G.

Fotó: Régi Győr