A Győri Kovács Margit Iskola csapata már 14. éve szerepel a Burgenlandi Polgári Védelmi Szövetség által rendezett versenyen és nemcsak városunkat, megyénket, hanem tizenkét esetben országunkat is képviselte.
Május 27-én a korábbi selejtezőből továbbjutva a győriek a tartományi döntőn szerepeltek Oberpullendorfban, a Fenyős stadionban, ahol közvetlen ellenfeleik a szombathelyi gyerekek voltak. A versenyen tizennégy csapat indult, a csoport szakmai felkészítője Csepi László tűzoltó ezredes, a győri katasztrófavédelmi kirendeltség polgári védelmi felügyelője is elkísérte a gyerekeket, akik a verseny során mind az elméleti, mind a gyakorlati feladatok végrehajtásában jeleskedtek.
A Gyermek Biztonsági Diákolimpia egy játékos, interaktív vetélkedő a 4. osztályos diákok számára, ahol a feladatok szinte mindig ugyanazok. Így most is szerepeltek a kerékpáros közlekedéssel, a segélyhívókkal kapcsolatos kérdések, az úszás, vízben tartózkodás szabályait is ismerni kellett, de a veszélyes anyag szimbólumokat ábrázoló kockát is ki kellett rakni a gyerekeknek. Idén a kerékpáros közlekedési pálya és a falmászás is könnyen ment a fiataloknak, és a kvízkérdések megválaszolása sem okozott nehézséget számukra. A vidám versenyről ismét a Kovács Margit Iskola csapata került ki győztesként.
Gratulálunk a gyerekeknek!
A sikeres szereplésért köszönet illeti a felkészítő pedagógusokat, Hanaszekné Grundtner Évát és Imre Szilviát, akik az elméleti és a sportos feladatokra készítették fel a gyerekeket.
Forrás és fotó: Katasztrófavédelem