Győr+
2018.05.10. 18:03

Ismét táncra perdít az Esti Egyenleg

Az Esti Egyenleg május 18-án ismét szórakozni invitálja a bulizni vágyó közönséget, azt ígérik, „Esti Egyveleg” című koncertjükön mindenki megtalálja a hangulatához, táncos cipőjéhez illő dalt.

Aki belép a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub ajtaján május 18-án pénteken, az garantáltan kint hagyja a szomorúságot. Aznap este 20 órától a győri bandától hallhatnak mindent, csak épp melankolikus nótákat nem, játszani fogják a vidám talpalávalót.

„Esti Egyveleg” – már a cím is sokat sejtet abból, miről is szól majd az este. – Lesznek régi és új dalok, tánc, móka és kacagás – foglalta össze egyetlen mondatban Darnói Norbert, a zenekar vezetője, mire is számíthat az, aki jegyet vált a koncertre. Lesz pop, rock, diszkó, funky, konga, szaxofon, trombita, kiváló hangosítás, fények, remek emberek, tánc, buli és persze italok. Táncolni, énekelni pedig ér, hiszen a frontember elárulta, olyan dalok is felcsendülnek majd, mint Pharrell Williams – Happy, Walk The Moon – Shut Up and Dance, Bruno Mars – Uptown Funk, de a nemrégiben elhunyt fiatal DJ-ről, Avicii-ről is megemlékeznek a Wake Me Up című slágerrel.

A zenekart az est folyamán Alasztics Balázs (szaxofon), Balogh Tibor (trombita), Karácsony Balázs (ütős hangszerek) és Darnói Gergely (ének) egészítik ki.

Kapunyitás: 19:00

Kezdés: 20:00

Jegyek: a koncert előtt, a helyszínen kaphatók