Isten áldja a tisztes ipart!
Interjú Hancz Istvánnal, a Győri Ipartestület Pro Urbe-díjas titkárával.
Március 15-én a város Pro Urbe-díját vehette át Borkai Zsolt polgármestertől Hancz István, a Győri Ipartestület szinte örökös titkára. Milyen érzés Pro Urbe-díjasnak lenni?
– Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy közel harmincöt éves ipartestületi munkásságomat így ismerte el a város. Ez nem csak nekem szól, hanem meggyőződésem szerint a Győri Ipartestületnek is.
Kezdhettem volna azzal is, Isten áldja a tisztes ipart! Használják még ezt a köszönési formát?
– Csak a régi iparosok körében használatos, akiknek az emberi tartása és tisztessége ma is elismerésre méltó.
Az asztalon egy frissen megjelent könyv fekszik, amelynek címe: A Győri Ipartestület 130 éves története. Igen, van tradíció.
– A4-es nagyságú a kötet, ezeröt oldalon ezer fénykép, tízezer név. A kötetnek hat centiméter a gerincvastagsága, s egyik szerzője én vagyok.
A 130 év legnagyobb eredménye, hogy még mindig van ipartestület?
– Nem. Az üzenet inkább az, hogy akinek múltja van, van jelene és lesz jövője. A könyvvel egy időszakot zártunk le, ilyen terjedelemben rajtunk kívül még senki sem foglalta össze az Ipartestület történetét. Sikerült elérnünk, hogy az új fejezet generációváltással kezdődik, a 47 fős vezetőség átlagéletkora nem éri el a negyven évet.
Erre majd térjünk vissza, de most maradjunk a 130 évnél, aminek bizonyára voltak nehéz időszakai is. A szocializmusban a nagyipar számított, a maszek megtűrt kategória volt. Jól emlékszem?
– Egyetlen erény maradt, a szocialista országok között egyedül Magyarországon maradhatott meg a kisiparosság, igaz, alkalmazottat nem foglalkoztathatott. Az erények, a szakmai értékek, emberi tartások azonban át tudtak öröklődni a szocialista viszonyok között.
De nyilván a rendszerváltás egy teljes újjászületést hozott.
– 1990. május 9-én kiáltottuk ki a Győri Ipartestület újjáalakulását, ott döntötték el a tagok, hogy az ipartestület nevet újra visszavesszük, és sikerült elérni következetes építkezéssel a taglétszám folyamatos növelését. Így váltunk Magyarország legnagyobb létszámú ipartestületévé. Anno ezer tagot számláltunk, most 690-et.
Nagy eredmény ez, hiszen az ipartestületi tagság önkéntes. Mi a vonzerő?
– Az a szolgáltatási paletta, amelyet kínálunk, vonzó tagjaink számára. Legyen az szobafestő, fodrász vagy tervező, ki-ki megtalálja a neki kedvező szolgáltatást a biztosítástól a pályázatíráson át a képzésig vagy éppen a hitelfelvételig.
A testület célja bizonyára 130 év óta az érdekvédelem. Mit jelent ez 2018-ban?
– A célok átértékelődtek. Míg régebben hatósági jogkörrel rendelkező szervezetként ezt könnyebben tudta megvalósítani, mára a jogkörök átkerültek a kamarákhoz, ipartestületi szinten a szakmakörökből érkező javaslatokat juttatjuk el a döntéshozókhoz, önkormányzatokhoz, a hatóságokhoz és intézményekhez, ami gyakran nagyon nehézkes.
Ha otthoni munkára iparost keresünk, nem egyszerű a feladat. Kevés az iparos?
– Nagyon kevés. 1990-től csak vállalkozók vannak. A hagyományos kisipari tisztesség kihalóban van, helyébe a profit lépett.
Mi az oka, hogy kevés az iparos? Külföldön dolgoznak, vagy a fiatalok körében nem népszerű szakmát tanulni?
– Mind a kettő igaz. Sokan dolgoznak Ausztriában és Németországban, ami nem gond, sőt jó hatása is van. Megismerik az ottani technológiákat, eljárásokat, s hazatérve, azokat tudják hasznosítani. Másrészt pedig bizonyos szakmák kihaltak. Az elektronika, az informatika ural mindent, így a hagyományos kisipari tevékenységek hiányszakmákká váltak.
Hol van a legnagyobb hiány?
– Építőipar, ruhaipar és kezd megjelenni a fodrászatban is.
Hogyan változtak meg a divatszakmák? A rendszerváltás előtt a fiúk autószerelők, a lányok kozmetikusok akartak lenni. Most mi a helyzet?
– Informatika és elektronika.
Mennyire tudják a fiatalok pályaválasztását befolyásolni? Tudom, hogy járják az iskolákat, szakmai napokat szerveznek.
– Főként ott tudunk hatni, ahol a családban a szülők is vállalkozók. Hatásosak a vissza nem térítendő támogatások is, a 18 és 30 év közöttiek hárommillió forintra pályázhatnak. De van egy másik is, a vállalkozóvá válás életkor nélkül egymillió forintos támogatással. Az általános iskolákba igény esetén tájékoztatókat tartunk a kézműves szakmákról.
Van rangja manapság az iparosságnak?
– Az iparosság 1990 után megszűnt. A jó szakmunkásnak, népiesen mesterembernek van rangja. Főleg akkor, ha a mai kor színvonalán, precízen teljesíti a rábízott feladatot.
Említette, hogy a vezetőség átlagéletkora negyven év. Volt idő, amikor ötven plusz vagy hatvan plusz volt ez a negyven. Hogyan tudtak fiatalítani?
– Az ipartestület elnöke, Glázer Péter negyvenhét éves. 2016 februárjában új elnökként átvette a vezetést, miközben a szakosztályok élére is fiatalok kerültek. Ők nagyon jól tudnak kommunikálni a saját korosztályukkal. A kozmetikusok továbbképzésén a résztvevők átlagéletkora nem éri el a harminc évet. A fodrászok esetében ugyanez a helyzet, átlagéletkoruk harmincöt év alatt van.
A mestervizsga is átkerült a kamarához?
– Sajnos igen, ez nekünk nagy fájdalmunk. Csak javaslattevő jogunk van arra, hogy ki legyen a mestervizsga-bizottság elnöke és tagja.
Jó pár rendezvényükön részt vettem, ahol a jubilálóknak arany gyűrűt adtak át.
– Arany gyűrűt 50 év, ezüst gyűrűt pedig 25 év tagság után adunk.
Milyen kötődése van az iparossághoz?
– Iparos családból származom. Apám, nagyapám és feleségem nagyapja is mesteremberek voltak.
Régóta ismerjük egymást, csak nekem tűnik úgy, hogy időtlen idők óta ön az ipartestület titkára?
– Közel harmincöt éve vagyok az ipartestületnél, illetve annak jogelődjénél. Ha a harmincöt év sok, akkor igaz az állítása. Amire büszke vagyok, hogy a tagságnak tudtunk segíteni a pályázatoknál. Például eszközbeszerzési, decentralizált és Győr önkormányzatának munkahelymegtartó pályázatán háromszáz tagunknak készítettük el a pályázatát, és ezen több mint hatszázmillió forintot nyertek. Ennek köszönhetően megújultak a műhelyek, üzletek, szalonok. Amikor pedig IPOSZ-alelnök lettem, országosan 18 megyében 1.975 vállalkozó képzését bonyolítottuk le, s ebből 480 a Győri Ipartestület tagja volt.
A magánember Hancz Istvánt mi köti le, mivel foglalkozik szívesen, ha nem éppen az iparosok ügyeit intézi.
– Szeretek kertészkedni, van egy kis szőlőm Écsen, ott tudok kikapcsolódni. Ötven év szolgálati idő után nyugdíjba mentem, igyekszem az unokáimmal minél több időt tölteni.
A nyugdíj ellenére továbbra is ön az ipartestület titkára?
Igen, dolgozom tovább.
Fotó: O. Jakócs Péter
Koloszár Tamás