Győr+
2016.06.21. 09:58

Iszapömlés – Új eljárást kezdeményez a Győri Fellebbviteli Főügyészség

Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kéri a Győri Fellebbviteli Főügyészség a vörösiszapperben a másodfokon eljáró Győri Ítélőtáblára kedden benyújtott indítványában - közölte a vádhatóság.

 

A vádlottakat büntetőjogi felelősség terheli a katasztrófa előtti, alatti és utáni mulasztásaikért, de bűnösségük eltérő tényállásra alapozva állapítható csak meg. Ezt a megállapítást a büntetőeljárási törvény hatályos szabályai szerint az első fokon felmentett vádlottak esetében a másodfokú bíróság nem teheti meg, ezért indítványozták a határozat hatályon kívül helyezését.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék számos eljárási szabálysértést követett el, ítélete megalapozatlan, és indokolási kötelezettségének sem tett eleget.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Fotó: nepszava.hu

MTI