Győr+
2015.11.24. 12:25

Itt zárják az évet, az újat viszont már a GYAC-ban kezdenék meg

Idén sem maradhatott el a már hagyományos evezős évzáró, amelyet idén is a Hotel Konferenciában rendeztek meg. Volt is mit ünnepelni, hiszen remekül sikerült a Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub idei szezonja.

A klub sportolói kiemelkedően teljesítettek a hazai és a nemzetközi porondon, emellett pedig idén is ők lettek az év legjobb evezős klubja. Hagyományokhoz híven kihirdették az év legjobbjait és minden eredményt egyesével megünnepeltek a Szparisok. A jó hangulat ezúttal sem maradt el, sportolók, edzőik, egykori kiválóságok és természetesen a klub támogatói sem maradtak otthon.

 

 

Ez mellett köszöntötték az újonnan megválasztott elnökségét, élén a korábbi klubigazgató Papp Oszkárral, aki a jövőben az elnöki pozíciót tölti be. Az új vezetőség rövidtávú feladata már adott, hiszen a klub szeretne csatlakozni a Győri Atlétikai Clubhoz. A hivatalos csatlakozásunk januártól történhet meg. Ahogy az új elnök fogalmazott: itt zárják ezt az évet, és az újat már ott szeretnék megkezdeni. A GYAC részéről szeretettel fogadnak minket – árulta el Papp Oszkár, és ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a GYAC elnöke Klement Tibor is ott volt az év végi ünnepségen.

 

Fotó: Marcali Gábor