Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd közös listán induló jelöltje tartott sajtótájékoztatót Győrben, s beszélt arról, hogy szerinte mi az uniós választás valódi tétje.
A jelenleg is az Európai Parlementben képviselőként dolgozó, s jórészt zöld ügyeket felkaroló Jávor Benedek szerint a legfontosabb, hogy ne engedjük elvenni tőlünk Európát, hiszen az a miénk.
Az múlik ezen a mostani, a korábbiaknál is fontosabb választáson, hogy az integrációra, az együttműködésre kész európai gondolkodású erők kerülnek-e előtérbe, vagy azok erősödnek meg -közéjük sorolta a Fideszt is ,- melyek az európai közösség szétverésével foglalkoznak, abban érdekeltek. Jávor szerint a Fidesz pártcsaládján belüli perifériára sodródásával elveszett Magyarország érdekeinek érdemi képviselete. Fennáll annak a veszélye, hogy Magyarország Oroszország és az Európai Unió ütközőzónájába kerül, fogalmazott a Párbeszéd és az MSZP közös jelöltje.
Jávor Benedek
Nem engedhetjük meg, hogy elvesszenek az uniós pénzek, s azok ne a magyar önkormányzatok, vállalkozások tevékenységét támogassák, mondta Jávor. Szerinte listájukról legalább három-négy képviselő kerül be az Európai Parlamentbe. A magyar ellenzéki pártoknak nem egymás rovására kell politizálniuk, hanem a kormánypárttól kell elnyerni képviselői helyeket, hangsúlyozta.
Gy.P.
Fotó: O. Jakócs Péter