Jogerősen 13 év Eva Rhodes gyilkosának – VIDEÓVAL!
A Győri Ítélőtábla jogerősen 13 év börtönre ítélte azt a férfit, aki három évvel ezelőtt agyonverte és elégette Eva Rhodest, a Bőnyön működő álltamenhely üzemeltetőjét.
Emberölésért és lopásért a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság első fokon tíz év börtönre és öt év közügyektől való eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2008-ban agyonverte Eva Rhodest, a bőnyi állatmenhely üzemeltetőjét.
Az ítélet ellen az ügyészség, valamint A. Csaba vádlott és védője is fellebbezést nyújtott be.
A vádirat szerint három évvel ezelőtt A. Csaba és munkaadója, Eva Rhodes sértett összeszólalkoztak, mert az asszony nem akarta kifizetni a vádlottnak a munkabérét. A vita odáig fajult, hogy a vádlott- aki korábban bokszoló volt- egy fejszenyéllel megütötte Eva Rhodest. Mivel a nő pulzusát nem tudta kitapintani, úgy döntött, hogy elmenekül a felelősségrevonás elöl. A holtestet elégette, a maradványait a tűzrakóhely közelében kikapart gödörbe dobálta. Utána kivette a pénzt a sértett tárcájából, elvitte a laptopját, s elment a helyszínről.
A rendőrség sokáig államigazgatási eljárás keretében vizsgálódott Eva Rhodes ügyében, először eltűntnek nyilvánították. Később kiderült, hogy Eva Rhodest megölték.
Kedd délelőtt a Győri Ítélőtábla tanácsterme előtt gyülekeztek a sértett hozzátartozói. Jelen volt az áldozat testvére, Majláth Judith, aki hét oldalas beadványát osztotta szét a sajtó képviselőinek. A Bécsben élő Majláth Judith a nyilvánosság előtt az ügy eltussolásával vádolta a magyar hatóságokat, a családtagok levelet írtak Orbán Viktornak is, kérték, hogy az ügy dokumentumait adják ki a brit hatóságoknak.
A sértett Angliában élő lánya és unokája is részt vettek a tárgyaláson. (Az áldozat lánya angol nyelven, tolmács segítségével arról kérdezte volna A. Csabát, hogy hol vannak édesanyja testének maradványai. A kérdésre nem kapott választ. Azt is kérte a bíróságtól, hogy a vádlott életfogytiglani büntetést kapjon „a magyar nők védelme érdekében”)
Az ügyész a tárgyaláson elmondta: súlyosbítást kér, mert jogi megítélése szerint nem lopás, hanem az annál súlyosabb kifosztás történt a bűnügyben.
A vádlott és ügyvédje téves minősítés és enyhítés miatt fellebbezett. A jogi képviselő elmondta, hogy nem emberölés történt, hanem legfeljebb súlyos testi sértés. A holtest elégett, a szakértők nem tudták kétséget kizáróan megállapítani a halál okát. Hozzátette: kéri, vegyék figyelembe, hogy a vádlott már az első tárgyalási napon feltáró beismerő vallomást tett. .
Dr. Kovács Tamás, a tanács elnöke az ítélethirdetés során elmondta: a lopás minősítését megváltoztatták kifosztásnak, és 13 év börtönre ítélték A. Csabát.
Fellebbezésnek helye nincs.
Kovács Veronika
Fotó: Szigethy Teodóra
Kapcsolódó videónkat ITT nézheti meg.