Győr+
2017.05.14. 19:06

Jogesetek a város ügyvédjének noteszából

Egy gyorsan fejlődő város, ahol a gazdaság is jól működik, színvonalas jogi szolgáltatások nélkül nem tudna boldogulni. A jogi háttér jelentőségéről főként korábbi ügyek tükrében beszélgettünk dr. Rákosfalvy Zoltán ügyvéddel, akinek az irodája mások mellett a győri önkormányzat és több minisztérium jogi képviseletét is ellátja.

A város érdekeihez kapcsolódó ügyek közül, jelenleg is terítéken van az elhagyatott kiskúti kemping helyzete. Ez a kemping nyolc éve zárva tart, a bungalók egy részét ismeretlenek széthordták. Nemcsak bántja a győriek szemét, hogy mennyire elhanyagolt az egykoron külföldiek által is szívesen látogatott kemping, de azt sem értik: miért nem lehet kezdeni valamit ezzel az értékes területtel.

Dr. Rákosfalvy Zoltán szerint a város már rég értelmes funkciót adott volna ennek a területnek, de az egyelőre magántulajdonban van. Tulajdonosa pedig a valós piaci érték sokszorosáért akarja eladni az önkormányzatnak, ekkora összeget pedig közpénzből kifizetni felelőtlenség volna. A város aláírt egy szándéknyilatkozatot arra, hogy akár el is cseréli a területet, s közösen egy szakértőre bízták az érték megállapítását.

Ez a szakértő azonban olyan nyilvánvalóan irreális összeget írt le – állítja az ügyvéd, melyet az önkormányzat a város polgárainak a pénzéből semmiképpen sem akar kifizetni, ezért aztán az ügy bíróságra került. Úgy gondolom, jók a kilátásaink.

Még az első világháború utáni évekre visszanyúló érdekes jogesetet is felidéz az ügyvéd. Az előzményekhez tartozik, hogy a huszadik század elején kötvényeket bocsátott ki Győr, egy fővárosi ügyvédi iroda pedig a közelmúltban érvényesíteni akarta ezeket a papírokat. Hatalmas összegű kötvényekről volt szó, érzékelteti az ügyben a jelenkori Győr érdekeiben eljáró ügyvéd, dr. Rákosfalvy Zoltán. Hozzáteszi: ritka érdekes pereset volt, hiszen történetileg végig kellett vizsgálni az ügyben releváns törvényi változásokat.

Le tudtuk vezetni, hogy a múlt század eleje városának kötelmi jogi értelemben nem utódja a jelenkori Győr, ezért aztán megnyertük a pert – mondja az önkormányzat ügyvédje.

A város közösséget szolgáló fejlesztései gyakran ütköznek részérdekekkel. Így volt ez a Dunakapu tér átépítése során is. A területen ugyanis korábban a MÁV a kikötőhöz vezető síneket, úgynevezett vasúti kihúzót üzemeltetett. Ezt a rendszerváltást követően olcsón megszerezte egy magántársaság az államvasúttól. A tulajdonos az ügyvéd szerint irtózatosan nagy pénzért vagy csereterületért akarta eladni a városnak. Az önkormányzat olyan megoldáshoz folyamodott, amit ritkán tesz meg, de ebben az esetben nem volt más választása: a magántulajdon kisajátítását kérte. Ez a per nemrég fejeződött be a kúrián, mégpedig a város polgársága számára kedvező ítélettel.

Végül is a Szajna-part is a párizsiaké, nem pedig egy magánvállalaté – szúrja közbe az ügyvéd.

A Széchenyi tér – mely Közép-Európa talán legszebb tere – felújítása során is akadt dolga az ügyvédnek. Az akkori örökségvédelmi hivatal egykori vezetői sem nézték jó szemmel a munkálatokat, s régészeti bűncselekmények gyanújával büntető feljelentéseket is tettek. Alapos nyomozást követően, az eljárást megszüntette a hatóság.

Győrhöz ugyan közvetlenül nem kapcsolódik, de országos visszhangot váltott ki az Eurovegas kaszinóváros terve. A nagy ívű vállalkozás végül nem valósult meg. Több cégcsoport érintett az ügyben, belső elszámolási vita folytán az egyik tulajdonosi kör perli a másikat.

Én a külföldi alpereseket képviselem, kétszer már megnyertük a pert, de más jogcímen újabb van folyamatban – mondja az ügyvéd és hozzáfűzi: 54 millió eurós perértékről van szó.

Irodánk a térség szinte valamennyi jelentősebb gazdasági szereplőjének képviseletét tartós megbízás keretében látja el. Az iroda nagyon nagy számban lát el adójogi, vagyonjogi, családjogi, munkajogi, közlekedési ügyekben jogi képviseletet, illetőleg büntetőjogi védelmet, tehát lényegében valamennyi jogággal foglalkozik.

A teamekben, munkacsoportokban dolgozó ügyvédi iroda kilenc ügyvédet foglalkoztat, mindegyik tartós megbízásnak van tehát reszortfelelőse. A szakosodás révén valamennyi ügyben három jogász dolgozza ki a megoldástervezetet, végül Rákosfalvy Zoltán dönti el, hogy mit és milyen taktikával képviselnek a tárgyalóteremben.

Gazdasági büntetőügyeket is vállalnak. Az áfacsalások gyanújával indult nagyobb ügyek többsége náluk landol, s az állami támogatások elszámolása körüli vitákban is sokszor megkeresik őket, konkrétumokat azonban, az ügyvédi titoktartásra hivatkozva, ezekről nem mondhat. Életellenes bűncselekményekben azonban már sem ő, sem az irodája védőként nem jár el, tekintettel a fentebb említett megbízásai jellegére, illetve társadalmi szerepvállalásaira. Ellenben – kollegialitásból – több, „bajba került kollégájának” védelmét is ellátta.

Arra a kérdésre, hogy a kaszinók üzemeltetése mellett – melyben operatív módon nem vesz részt – mennyi ideje marad az ügyvédkedésre, Rákosfalvy Zoltán azt válaszolta: nekem az ügyvédség a hivatásom, továbbra is ügyvédként dolgozom, ezt szeretem, ebben tudok kiteljesedni, és eszembe sem jutott, hogy bármi miatt föladjam.

Fotó: Marcali Gábor