Győr+
2015.11.30. 12:02

Jóság Süti – folytatódik a gyűjtés

Idén negyedik alkalommal várta a segíteni szándékozókat a Jóság Süti Vásár, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának jótékonysági faházában. Ahogy arról már többször beszámoltunk, a szervezők minden eddiginél nagyszabásúbb rendezvényhéttel készültek a közel hatmillió forintos álomcél elérése érdekében, hiszen idén a Magyar Gyermekmentő Alapítvány győri autójára szerettek volna egy életmentő készüléket vásárolni. A pénteki nyitónap azonban egy szerencsétlen közjátékkal indult, valaki feljelentette az adománygyűjtő kezdeményezést.

Veszélybe került az a gyermekmentő készülék, amellyel az idei Jóság Süti Vásár a Magyar Gyermekmentő Alapítvány győri autóját szeretné támogatni. Az adventi vásár nyitónapján, november 27-én miközben a szervezők az első tortaszeleteket kezdték el kipakolni – amelyeket győri háziasszonyok ajánlottak fel a jó ügy érdekében – megjelent a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egyik kollégája egy névtelen bejelentés miatt. A szervezetnek minden ilyen feljelentést kötelessége kivizsgálni, így ebben az esetben sem járhattak el másként. A szervezők legnagyobb megdöbbenésére a törvény értelmében nem árulhatták a több száz adag felajánlott házi süteményt, csupán azt, amelyeket cukrászdák, vendéglátóhelyek ajánlották fel.

A botrány hatására azonban az eddigieknél is nagyobb összefogás kezdődött el. Fehérné Lotti gasztroblogger, az akció főszervezője portálunknak elmondta, számtalan felajánlás érkezett a három nap során olyan cégektől is, akik még eddig nem álltak kapcsolatban a kezdeményezéssel. A magánszemélyek körében is nagy volt a felháborodás, rengetegen érkeztek a vásárba adományozni anélkül is, hogy süteményt vittek volna el.

A Jóság Süti egyik legnagyobb támogatója Lengyel József mestercukrász, aki most is hatalmas felajánlással érkezett. Szombaton csapatával, és finomabbnál finomabb süteményeivel várta az érdeklődőket az önkormányzat alapítványi faháza előtt.

A süteményekből a három nap alatt közel másfél millió forint gyűlt össze, a rendezvényhez kapcsolódó – a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum által szervezett – művészeti aukcióból pedig nyolcszáz ezer forint, de pontos számot a napokban tudnak közölni a szervezők. Sokan szeretnék támogatni az alapítványt pénzfelajánlásokkal, amelyet a következő módon tehetnek meg

 

Magyar Gyermekmentő Alapítvány:

12010374-00113575-00100005

közlemény:

Győri Jóság Süti