Győr+
2012.02.11. 10:51

Jövőre is visszavágynak az Euroligába

Simon Zsófia, az UNI Seat Győr kosárlabdázója már első győri szezonjában berobbant a magyar élvonalba. A válogatott kerettagságig jutó fiatal tehetség idén a legmagasabb szinten, az Euroligában is letette névjegyét. A hátvédként és bedobóként is bevethető játékossal a nemzetközi kupasorozatról és a csapatra hazai színtéren váró további feladatokról is beszélgettünk.

Az eredetileg az Európa-kupában induló UNI Seat Győrt a nemzetközi szövetség a Pécs kizárása után kérte fel az Euroliga-részvételre. A győriek természetesen elfogadták a megtisztelő felkérést, és újoncként remekül helytálltak a legerősebb nemzetközi kupasorozatban. A zöld-fehérek három győzelmet arattak, és két rutinos együttest is megelőzve a hatodik helyen zártak a nyolccsapatos csoportban. A győri játékosok közül sokan most debütáltak az Euroligában, köztük volt Simon Zsófia is, aki már második szezonját tölti a Rába partján.

– Pontosan azt kaptam az Euroligától, amit vártam: rengeteg tapasztalatot. Voltak különösen jól sikerült mérkőzéseink, a három győztes találkozón szerintem jól is játszottunk. A többi mérkőzésen világsztárok ellen léptünk pályára, ellenük az elsődleges célunk a rutinszerzés volt, és ezt meg is kaptuk. Az első mérkőzésen rögtön a Valencia ellen kezdtünk, ekkor kicsit még megilletődöttek voltunk, de később aztán felbátorodtunk. Óriási élményt jelentett, hogy a Galatasaray elleni meccsen a világ legjobb játékosával, Diana Taurasival kerültem szembe, egy idő után már vártuk ezeket a kihívásokat. Jó lenne jövőre is az Euroligában szerepelni, az a célunk, hogy ebben a szezonban már saját jogon vívjuk ki a részvételt a legrangosabb sorozatban – tekintett vissza a győrieknek októbertől februárig tartó nemzetközi kupaszezonra Simon Zsófia.

Az Euroliga-mérkőzések egyre nagyobb érdeklődést váltottak ki az egyetemi csarnokban, ahogy telt az idő, egyre tömöttebb lelátók előtt játszotta mérkőzéseit a csapat. A szurkolók pedig nem csak figyelték a pályán történteket, hanem buzdították is a győri lányokat, a Lotos Gdynia ellen például hosszabbításos győzelembe hajszolták a zöld-fehéreket.

– Óriási segítséget jelent a pályán, hogy sok néző előtt játszhatunk. Bízom benne, hogy ez valaminek a kezdete, és megtisztelő, hogy én is részese lehetek ennek a folyamatnak. Remélem, hogy hosszabb távon is itt tudjuk tartani a szurkolókat az egyetemi csarnokban, és nem csak az Euroliga-mérkőzéseken, hanem a többi összecsapásunkon is megtelnek a lelátók – monda bizakodva a győri tehetség.

A nemzetközi kötelezettségek ugyan véget értek ebben a szezonban, de a bajnokságban és a Magyar Kupában további komoly feladatok várnak a magasra törő győri klubra. A bajnokság alapszakaszából még négy mérkőzés van hátra, a csapat a Vasast és a Pécset fogadja, továbbá elutazik még Sopronba és Zalaegerszegre. A kupában Szekszárdon játszanak Fűzy Ákos tanítványai a négyes döntőbe jutásért.

– Most, hogy véget ért az Euroliga, egy ideig nem lesz heti két mérkőzésünk, csak hétvégén lépünk pályára. Kicsit visszazökkenünk a monotonabb edzésmunkába, kisebb alapozás következik majd, hogy a rájátszást is bírjuk erővel. Az elsődleges célunk a döntőbe jutás mindkét sorozatban, de magasabb célokkal kacérkodunk. Nem félünk kijelenteni, hogy győzni akarunk, ha bejutunk a fináléba. Persze ez nem lesz könnyű, legnagyobb riválisunk, a Sopron keretében számos, sok döntőt megélt veterán található, de nagyon szeretnénk hinni abban, hogy sikerülhet elérni az álmainkat. Ezért dolgozunk minden egyes edzésen, keményen küzdünk mindennap, és abban biztos vagyok, hogy a szakmai stábon sem múlik majd a felkészítés. Szerencsére a bokasérülésemen rég túl vagyok, és a vállam is kezd rendbe jönni. Sok mérkőzést nem kellett kihagynom a sérülések miatt, remélem, ezután sem hiányzom majd a csapatból – mondta a következő időszakról Simon Zsófia, akinek tervei között szerepel a válogatottság is.

– Számítok az újabb meghívóra, ha jól tudom, a tágabb keretben benne is vagyok. Ezúttal már szeretnék bekerülni a szűkebb keretbe is, és hosszú távon is megmaradni a csapatban. Remélem, hogy a 2013-as Európa-bajnokságon pályára tudok majd lépni – zárta a beszélgetést az UNI Seat Győr játékosa.

Lakner Gábor