Július 14-től zárják a Révai utat

Győr+
2014.07.09. 14:36

A Baross híd felújítása következő szakaszában, július 14. hétfőtől lezárják a Révai úti hídnyílást az autós és a gyalogos forgalom elől is. Biztonságosabbá válik a Kandó Kálmán út kerékpárútja.

Máthé-Tóth Péter a győri Útkezelő Szervezet szóvivőjének tájékoztatása szerint ebben az időben a helyi buszok a Révai úti decentrumból a Szent István útra egy ideiglenes útcsatlakozáson át jutnak a Baross-híd és az Országzászló emlékmű között, melyen csak az autóbuszok közlekedhetnek majd. Fontos információ, hogy a buszok nem fogják használni a Városház téri megállóhelyeket. A Révai utca az autósok számára zsákutca lesz, tehát a Nádor-aluljáró felől behaladva a Révai utcába a hídnál meg kell fordulni, és az Iparkamara mellett lehet visszajutni a Szent István útra. Az I-es posta előtti szakasz is zsákutca lesz, aki pedig a Bisinger sétány felé autózik a jövő héttől, arra számítson, hogy csak az Árkád-körforgalom felé tudja elhagyni a környéket. Aki a postára, városházi parkolóba hajt be, az a Szent István út – Városház tér útvonalon, vagy az Újlak utca – Révai út útvonalon közelítheti meg az épületeket. A Gyalogosok sem haladhatnak át a híd alatt, ők a Szent István út – Baross-híd jelzőlámpás átkelőkön át kerülhetik ki a zárást. A Révai úti hídnyílás lezárása az autósoknak minimum 3 hét, a gyalogosok két hét után térhetnek vissza a Révai úti hídnyílás alá.

 

A Révai úti hídnyílás lezárását, illetve a Városház téri autóbusz megállóhely szüneteltetését kihasználva az Útkezelő Szervezet burkolat felújítást végez a Városház tér buszok számára fenntartott sávjában, a mellette lévő járdafelületen és kicserélik az aszfaltot a Révai útnak a Városház tér és Baross-híd közötti szakaszán. A munka hétfőn kezdődik és előreláthatóan 3 hétig tart. A Posta előtt megállni tilost rendelnek el hétfőtől.

 

A Baross híddal kapcsolatos munkálatok mellett egy másik helyszínen is fontos fejlesztés zajlik, hiszen az útkezelő szervezet felújítja és egyben biztonságossá építi át a Kandó Kálmán úttal párhuzamos kerékpárút iparvasúti átjáróit. Mint ismeretes, tavaly megújult a Kandó Kálmán úttal párhuzamosan húzódó kerékpárutak burkolata. A szakasz Puskás Tivadar út és Reptéri út közötti részén két iparvasúti vágány keresztezi a kerékpárutat – hegyes szögben. Az átjáró burkolata jelenleg aszfaltozott, a sínszálak mellett vezetősínek vannak. Az itt található nyomcsatorna veszélyt okoz a bringásoknak, mert abba beszorulhat az első kerék, a sínen megcsúszhat a bicikli gumija. Máthé-Tóth Péter kifejtette, ez 35-40 éve így van, és a tavalyi felújítás után kényszermegoldásként az átkelőhelynél véget ért a kerékpárút, az átkelőn csak tolni lehetett a biciklit. A mostani fejlesztés ezt a problémát oldja meg, egy olyan előre gyártott elemekből álló átjáró burkolat révén, amit kerékpárutakon lévő vasúti keresztezésekhez fejlesztettek ki. A rendszer lényege, hogy alapvetően nincsen nyomcsatorna, a rugalmas, ámde mégis rendkívül tömör elemek a sínszálhoz illeszkednek, biztosítva a kerékpárok stabil, biztonságos áthaladását. Az átjárói elemek a nyomkarima vonalában flexibilis részeket tartalmaznak, vonat áthaladásakor ezek a részeket a vonatkerekek lenyomják, áthaladás után visszaugranak a helyükre.  Idén a Győrszentiván felé haladó két átjárót teszik biztonságossá, jövőre szeretnék folytatni a másik oldallal is. – zárta a szóvivő.

 

A Buszközlekedés változása:

 

A Kisalföld Volán értesíti utasait, hogy 2014. július 14-én – hétfőn – üzemkezdettől várhatóan 3 hét időtartamra a Baross Gábor híd Révai Miklós utcai hídnyílását lezárják, ezért a hivatalos menetrendnek megfelelően a

 

2, 5, 5B, 5R, 7, 8, 10, 11A, 12, 12A, 15, 15A, 19, 21, 21B, 22, 22A, 22B, 22Y, 30, 30A, 30Y, 31, 31A, 37, 38

 

jelzésű autóbuszjáratok a Városház tér helyett a Baross Gábor híd és az Országzászló emlékmű között kialakított ideiglenes terelőúton át közlekednek, és a „Városháza” megállóhely helyett a „Baross Gábor híd, belvárosi hídfő” megállóhelyen állnak meg, ahol szintén biztosított az átszállási lehetőség a Sziget, Újváros és a Virágpiac felől érkező autóbuszjáratokról.

 

A 8, 11A jelzésű járatok ezt követően a Szent István út – Teleki László utca – Bajcsy Zsilinszky út – Aradi vértanúk útja útvonalon érik el a Zechmeister utcát, ezért az „Aradi vértanúk útja, Megyeháza” megállóhelyet sem érintik, helyette a CITY vonal „Bajcsy-Zsilinszky út” megállóhelyén állnak meg.

 

Az 1, 1A jelzésű autóbuszok Újváros felé változatlanul megállnak a Városháza megállóhelyen, a középszigetnél.