Június 16: Függetlenségünk szimbóluma

Győr+
2014.06.16. 11:05

25 évvel ezelőtt ezen a napon temették újra a mártírhalált halt miniszterelnököt, Nagy Imrét és társait. Az esemény a demokratikus változások szimbolikus pillanata lett.

A Nagy Imre utca 1. számú ház falán már 1996-tól márványtábla emlékeztetett Nagy Imre születésének 100. évfordulójára. Most egy új emléktábla került fel, amelynek megvalósítását a Nagy Imre Társaság Győr és Környéke Szervezetén kívül az önkormányzat és magánszemélyek is támogatták. A tábla felavatásán Gergely Sándor, a Nagy Imre társaság elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak annak megvalósításához.

 

 

Ötvenhat évvel ezelőtt, 1958. június 16-án hajnalban kivégezték Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökét, Maléter Pált, a forradalom honvédelmi miniszterét és Gimes Miklós újságírót. Azért, hogy nyughelyüket senki ne ismerje és látogathassa, a Kozma utcai kisfogház udvarán temették el őket, majd 1961. február 24-én titokban kiásták a koporsókat, és átvitték a Rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájába, ahol jeltelen sírokba földelték el őket. A testek arcukra fordítva feküdtek a sírban, kezük drótkötéllel volt átkötve. A sírok fedőneveket kaptak. Nagy Imre sírján a Borbíró Piroska név szerepelt. Napra pontosan 25 évvel ezelőtt, a Hősök terén, a Műcsarnok előtt felravatalozva sorakoztak Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József koporsói és az ismeretlen mártírokat jelképező koporsó, amelyre az ’56-os forradalmat szimbolizáló lyukas magyar zászlót terítették. – fogalmazott emlékezésében Simon Róbert Balázs alpolgármester, országgyűlési képviselő. Hozzátette, a legnagyobb vihart kavaró beszédet a magyar ifjúság nevében felszólaló Orbán Viktor mondta, aki először követelte az országos nyilvánosság előtt a szovjet csapatok kivonását. „A kőbe vésett szavak mindig erkölcsi útmutatást hordoznak, de nem csak nekünk, a ma emberének, hanem a jövő generációjának is szólnak. Emlékeztessen ez a márványtábla mindenkit arra, hogy mindig voltak olyan emberek, akik a legnehezebb időkben is kiálltak meggyőződésük mellett, a magyar nép érdekeiért.” – zárta gondolatait az alpolgármester. A táblát Simon Róbert Balázs és a megvalósítást szintén támogató Balogh József, a város volt polgármestere leplezte le.

 

 

A megemlékezés-sorozat a Bisinger sétányon állított Golgota emlékműnél az önkormányzat koszorúzási ünnepségével folytatódott, amelyen Rózsavölgyi László az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke kiemelte, Nagy Imre példát mutatott, hogy a szabadság felelősséggel is jár. Felelősséggel tartozunk nemzetünkért, családunkért, saját magunkért. Mint mondta, a 25 évvel ezelőtti újratemetés olyan katartikus élménye volt a nemzetnek, amely csak kevésszer adatik meg a történelem során. Hozzátette, a függetlenség, a szabadság ünnepe a mai, amely megmutatja, ha hiszünk a magunk erejében, ha hiszünk az összefogás erejében, sokra vagyunk hivatottak.

 

 

A megemlékezés az emlékmű megkoszorúzásával zárult.

 

Papp Zsolt
O. Jakócs Péter