Kábítószert találtak a kocsiban
A rendőrök két fiatal férfit fogtak el, akiknél kábítószergyanús anyagot találtak.
A soproni rendőrök a belvárosban igazoltatták egy gépjármű vezetőjét és utasát május 27-én 19 óra 15 perckor. A járőröknek feltűnt az ellenőrzött férfiak zavart viselkedése, így tételesen átvizsgálták az autót. Ennek során a járműben, a két első ülés közötti kesztyűtartóból egy csomag zöld növényi anyagmaradvány, míg a jobb első ülés mögött található kesztyűtartóból két adag szintén zöld növényi anyagmaradvány és alufóliába csomagolt, fehér por került elő.
Fentieken túl a rendőrök – az autó bal hátsó ülésére letett hátizsákból – zöld növényi anyagmaradványt tartalmazó őrlőt foglaltak le. Az igazoltatáskor a sofőr és az utas is elismerték, hogy korábban marihuánát fogyasztottak. A két férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindkettőjük esetében pozitív értéket mutatott.
A nyomozók a 23 éves peresztegi és a 20 éves soproni férfival szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.
forrás/fotó: police.hu