Győr+
2016.12.02. 14:41

Karácsony a Ghymessel

Mennyből az angyal címmel jelent meg a Ghymes együttes legújabb karácsonyi lemeze, amelyet egy tizennégy állomásos jótékonysági koncertturnén mutatnak be a közönségnek. Győrben december 18-án lép fel az együttes a Vaskakas Művészeti Központban.

„Minden évben nagyon várjuk a helyi kórusokkal közreműködő karácsonyi koncertsorozatot, főként az ideit, hiszen egy új lemez dalait játsszuk majd. A hagyományainkat úgy tudjuk leginkább életben tartani, ha ápoljuk őket, ezért ismert dalokat vettünk lemezre Ghymes hangzással, versekkel, Pápai Erika előadásában. Így készülődünk mi is az ünnepekre, a közönségünkkel együtt. Egyfajta várakozás ez a koncertkalendárium” – mondta el Szarka Gyula, az együttes Kossuth-díjas énekes-gitárosa, alapítója, aki arról is mesélt, hogy karácsonykor viszont mindig családi körben ünnepelnek, csak 28-án indulnak újra tovább Budapestre, a turné Szent István Bazilikában megrendezett zárókoncertjére. „Otthon, a fiammal, kicsi kora óta jártunk mendikálni barátokhoz, ismerősökhöz addig, amíg ő maga át nem vette a stafétabotot. Látva akkor a meghittséget, köszönetet az arcokon, azt gondolom, ez a feladatunk, tovább adni a hagyományainkat, szép szokásainkat. A közönségünknek is az elsőként megjelent ’Mendika’ című karácsonyi albummal ezt szerettük volna megmutatni” – avatott be a művész, akinek családja különböző helyeken él, a gyermekei más-más országokban tanulnak, dolgoznak és előfordult már az is, hogy a fia többször Kínában turnézva töltötte a karácsonyt, de korunk technikai lehetőségeivel élve, megoldották az együttlétet. Kicsi koruk óta szinte minden évben kis házi koncertet adnak Szentestén, nagybőgőn és orgonán. „Én főzöm a mindenki által elismert halászlevet, a feleségem pedig tökéletes bejgliket süt, így várjuk este a család többi tagját. Tamás öcsémmel kisgyermekként nekünk is különleges karácsonyaink voltak, amiről a szüleink gondoskodtak. Pontosan emlékszem arra az estére, mikor otthon ültünk kisfiúkként, és egyszer csak bekopogtattak. Egy kislány jött, énekelt a sötétben, gyertyafényben az ablak alatt. Kicsit félelmetes volt, de egyben misztikus is. Nem pontosan értettük mi történik, de anyu behívta, leültette őt, kaláccsal, teával kínálta és pénzt is adott neki. Mendikált. Apám közben szaloncukrot szórt az udvaron a hóba, mondván az angyalkák jártak erre. Az ajándékok bontását pedig éneklés előzte meg. Azt hiszem ez a varázslat azóta is tart, és ezt visszük magunkkal koncertről koncertre. December 18-án pedig mindebből egy nagy szeletet hagyunk Győrben is, az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Énekkarával” – zárta a mesélést Szarka Gyula.